Labdarúgás: Biztos csabai győzelem a Siófok ellen

2017. szeptember 17. 21:56 | Szegedi Zsolt

A labdarúgó Merkantil Bank Liga 9. fordulója előtt a csabaiaknak 11, míg a siófoki gárdának öt pontja volt. A tabella 9. és a 18. helyezettjének összecsapásán tehát egyértelmű hazai sikert várt a 750 főt számláló csabai publikum.

A tapogatózó első percek után aztán megadta az alaphangot az 5. perc eseménye. Egy nagyszerű kiugratást követően Birtalan vágtázott egyedül a kapura, Balajcza kapus tulajdonképpen nem tehetett mást, csak úgy tudta megakadályozni a csatárt a gólszerzésben, hogy szabálytalankodott vele szemben utolsó emberként. Természetesen ezért a tettért járt a piros lap. Ez a történés mindenképpen meghatározta a továbbiakat, különösen úgy, hogy rögtön a 17 m-es szabadrúgásból Nagy István felavatta a csereként beállt Tajti kapust és a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). Valószínűleg létszámegyenlőség esetén is védekezésre rendezkedett volna be inkább a Siófok, de ezt követően természetesen nem maradt semmi más választása. A csabai játékosok nem kockáztattak, türelmesen adogattak, járatták a labdát, keresték a rést a falon. A 12. percben Szatmári próbálkozott lövéssel, ekkor még nem kellett Tajtinak védenie, de két perccel később Gránicz éles szögből adott próbálkozásánál már volt munkája. Aztán Birtalan Botond pillanatai következtek, a 23. percben még blokkolni tudott egy védő az általa leadott lövésnél, a 28. percben azonban már nem. A csatár a 16-os vonalánál vezette keresztbe a labdát, majd ballal lapos lövésre szánta el magát, mely löket a bal kapufa segítségével a hálóban landolt (2-0). Ez a második találat nyugtatólag hatott a Békéscsaba játékosaira, talán túlságosan is, mert a félidő további részében már nem jegyezhettünk fel izgalmas jelenetet az ellenfél kapuja előtt. Sőt, a 34. percben egy szögletet követően Opavszky fejelhetett teljesen tisztán 7 m-ről, Rybansky nagyot védett. A lényeg azonban maradt az eredményjelzőn: 45 perc játék után 2-0 a Békéscsaba javára.

 

Hatott a figyelmeztető siófoki találat

A második félidő elején növelhette volna előnyét Gránicz révén a viharsarki együttes, de az 50. percben a csatár lövése 16 m-ről hajszállal elkerülte a siófokiak kapuját. Nem késett a válasz a másik oldalon sem, óriási ziccerbe került Nagy Dániel, és tényleg már csak rajta múlott, hogy nem szerzett gólt… Ezen a helyzeten is látszott, nem adják fel a vendégek, mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne vereséggel hagyják el a pályát. A 64. percben Farkas Norbert gondolt egyet, óriási szólót mutatott be, négy embert is maga mögött hagyott, majd 15 m-ről a jobb alsó sarokba lőtt, Rybansky sem tehetett semmit (2-1). Kényelmesen játszott eddig a pontig a csabai egylet a második játékrészben, ez a történés viszont figyelmeztetés volt. Ezt követően sokkal jobban koncentráltak a védők, nem engedtek tovább réseket a falon. Igaz, a hazai támadásokban sem volt olyan nagy átütőerő, amit esetleg joggal várhatott volna a hazai közönség az emberelőny miatt. Csöndben csordogált úgy a mérkőzés, hogy a lilák birtokolták a labdát. Aztán a 81. percben tulajdonképpen váratlanul bebiztosította a győzelmet a csabai egylet. Szatmári jobbról adott be remekül középre, Urbin Péter nagyszerű helyzetfelismeréssel megelőzte a vendégek kapusát és 10 m-ről a kapu közepébe fejelt, így ünnepelvén a születésnapját (3-1). Ezzel valószínűsíteni lehetett, hogy eldőlt a találkozó sorsa, hiszen az ezt megelőző 75 percben emberhátrányban játszott a Siófok és nem volt tőlük elvárható, hogy innen fordítsanak. Még egy kis elalvás a védekezésben azért összejött a csabaiaknak, aminek köszönhetően a csereként beállt Szabó Balázs a 87. minutumban kis híján bevette a csabai kaput. Ha Rybansky nem véd hatalmasat, szépített volna vendégegyüttes.

Meg lett tehát a találkozó végére a biztos csabai siker, de a siófokiakat is minden dicséret megilleti, hogy végig tíz emberrel játszva is megnehezítették Boér Gábor legénységének dolgát.

 

 

További programok »

FEL