Labdarúgás: A Budafok együttese érkezik Békéscsabára

2019. augusztus 31. 08:35 | Papp Ádám Sándor

Újabb 3 pont megszerzésére készül a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó együttese. A csabaiak az előző fordulóban 2:0-s győzelmet arattak a Vác ellen. Schindler Szabolcs csapata hét napon belül 3. mérkőzését játssza, hiszen vasárnap a Budafok érkezik a Kórház utcai stadionba.

A viharsarkiak a múlt hétvégén az MTK gárdája ellen 3:3-as döntetlent játszottak hazai pályán, majd szerdán Balassagyarmaton győztek 2:0-ra a Vác együttese ellen. Schindler Szabolcs elmondta, hogy a sorozatterhelés miatt a játékosok fáradtak, de hamarosan válogatott szünet következik, ahol kipihenhetik az elmúlt mérkőzések fáradalmait.

– A siker kulcsa szerintem az volt, hogy rotáltuk a csapatot. Vasárnap nagyon kifutották magukat, változtattunk több poszton. Több olyan játékosunk volt, aki frissebb volt az ellenfélhez képest. Tudtuk, hogy nagyon kevesen vannak. De a legfontosabb az volt, hogy megszerezzük a három pontot, amit teljesítettünk is. Azt el kell ismernem, hogy a játék nem volt szép, sőt, de eredményes volt – fogalmazott a csabaiak vezetőedzője.

A Budafok jelenleg a tabella 3. helyét foglalja el. A piros-feketék 6 forduló alatt 4 győzelemmel és 2 vereséggel 12 pontot szereztek és a legjobb gólaránnyal rendelkeznek a másodosztályban.

– A tavalyi szezonban inkább középmezőny erősségű csapat volt a Budafok. Szerintem erősödtek azóta, nem véletlenül állnak a tabella elején. Próbálunk belőlük minél jobban felkészülni. Szerintem nagyon jó támadójátékot játszanak, de próbáljuk megkeresni a gyenge pontjaikat és arra rájátszani, továbbá természetesen győzelemre játszani hazai pályán – árulta el Mészáros Márk, a Békéscsaba 1912 Előre játékosa.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budafok NB II-es bajnoki találkozó vasárnap 17 órától kezdődik a Kórház utcai stadionban. A házigazda siker esetén akár a 3. helyre is felléphet a fordulót követően.

További programok »

FEL