Kutyás ügyességi verseny az esélyegyenlőség nevében

2017. április 15. 16:26 | Balázs Anett

A legügyesebb kutyáké és gazdáiké volt a főszerep a múlt hétvégén, Gyulán, ugyanis a fürdővárosban rendezték meg a XXI. Medivid Agility Kupát, valamint a XII. Paragility Kupát.   Az országban egyedülálló m

Az országban egyedülálló módon, az esélyegyenlőség nevében, ép és sérült sportolók együttesen léphettek pályára. A kutyás ügyességi versenyre 107 kutya-gazda páros nevezett, többek között Csehországból, Ausztriából és Romániából is érkezetek jelentkezők, akik összesen négy kategóriában mérkőzhettek meg.

Az A3-as, azaz a legprofibb kategória nevezőinek futamával kezdődött a verseny a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban felépített pályán. A gyulai klub részéről tíz páros, köztük Krasznai Ági, Coni nevű vizslájával vállalkozott a megmérettetésre.

– Nagyon jó ez a sport a testnek és a léleknek is. Egy másik élőlénnyel dolgozunk és küzdjük le az akadályokat. Minden egyes versenyen más és más a pálya, amit felrak a bíró. Mi aznap találkozunk azzal a pályával, így minden egyes edzésen mindenfajta mozdulatot, szöget be kell gyakorolni ahhoz, hogy teljesíthessük az adott szintet – mondta el kérdésünkre a sportoló.

A paragilitys versenyzőknek némileg kevesebb akadállyal kellett megküzdeniük, valamint a pályán az akadályok távolabbra kerültek egymástól, hogy azokat a kerekesszékben ülő vezetők és kutyusok is gond nélkül tudják teljesíteni.

 – Ez egy nagyon jó játék mind a kettőnk részéről. Ez egy csapatmunka, amelynek során mind a kettőnknek oda kell figyelni a másikra – fogalmazott Gulyás Viktória, aki Budapestről érkezett és két kutyussal is benevezett a megmérettetésre.

A "paragility szülőatyja", Alt Sándor ötlete alapján 2002-ben szervezték meg az első a Paragility Világkupát Gyulán, amelyet azóta minden évben megtartanak.

Számunkra évek óta nagyon fontos az épek és a sérültek együttes részvétele. Jómagam is egy humán beállítottságú ember vagyok. 2002-ben Gyuláról indult el a Paragility Világkupa ötletem alapján, nekem ez szívügyem. De a klubtársaim is szívügyüknek tekintik ezt a versenyt – mondta el Alt Sándor, a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub elnöke.

A szlalom, kúszó- és ugróakadályokat némelyik kutyus lelkesen, de hang nélkül teljesítette, míg egyesek hangos ugatással kísérték a futamokat, de akadt olyan kedvenc is, aki a gazdival a lelátóról szurkolt társainak. A verseny utolsó napján szintenként és méretenként összetett eredmény alapján hirdették ki a helyezéseket.

 

További programok »

Gyula

FEL