Különleges kosárlabda meccs élsportolókkal a közgében

2017. március 3. 09:33 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Különleges kosárlabda mérkőzést játszottak a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziumában kedden. Az egyik csapat kapitánya Storcz Botond olimpiai bajnok kajakos, a másiké pedig Csabai Edvin világbajnok maratoni kenus volt. A két élsportoló egy rendhagyó testnevelés órára látogatott el a HISZEK Benned Sport Programnak köszönhetően.

A Közgé padjait idáig két olimpiai bajnok is koptatta. Palotai Károly a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányaként 1964-ben, míg Ónodi Henrietta tornászként 1992-ben szerzett aranyat az olimpián. Talán éppen ezért, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma mindig nagy hangsúlyt feketetett arra, hogy a tanulóik össze tudják egyeztetni a versenysportot a középiskolai tanulmányaikkal - mondja az intézmény igazgatója.

Az, hogy olimpikonok látogathatnak intézményünkbe számunkra nagy öröm, hiszen azok az élsportolók akik, olyan eredményekkel büszkélkedhetnek még népszerűbbekké tudják tenni saját sportágukat. És külön öröm, hogy kajakosok és egy kenu sportoló érkezik hozzánk, hiszen iskolánkban nagyon sokan választották ezt a sportágat. – tette hozzá Paláncz György, igazgató.

A Hiszek benned Sport Programnak köszönhetően kedden a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond és a tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus Csabai Edvin látogatott el a szakgimnáziumba, ahol együtt kosárlabdáztak a fiatalokkal. A rendhagyó testnevelés órán a diákok megismerkedhettek a kajak-kenu sportággal, - ahogy Storcz Botond fogalmazott – annak kettősségével.

Jellemzően mindenki 10-12 fős csapatokban edz, és azért egy csapatnak a hangulata, húzóereje mindig meghatározó és szerintem nagyon könnyen átsegíti az embereket a holtponton. Éppen ezért a nehézségek is könnyebben leküzdhetőek. Az való igaz, hogy a versenyen viszont nem négyesben ülnek négyen együtt, akkor egyesben, párosban sokkal inkább riválisai is lesznek egymásnak. – mondta el Storcz Botond, olimpiai bajnok kajakozó.

A sportot népszerűsítő programon a fiatalok számos kérdést is feltettek Storcz Botondnak és Csabai Edvinnek. A fontos tanácsok mellett a rendezvény célja az is, hogy motiválja a gyerekeket.

Amiért én a sportot választottam az a közösség volt, és az a természet közeliség, vagy a vízen járás, amit én hatalmas élményként éltem meg. És utána menet közben ezek a motivációk átalakultak, és utána már szerettem volna eredményes lenni érmeket nyerni. Azt gondolom, hogy az ember kitűzhet magának óriási célokat a sportban, hogy olimpiai vagy világbajnok akar lenni, de ezeket lépésről-lépésre kell megtenni vagy elérni. – mondta el Csabai Edvin világbajnok maratoni kenus.

A rendhagyó órán a közös fotók is elkészültek az élsportolókkal, majd a részvevők sorba álltak az olimpiai bajnok és a világbajnok aláírásáért. A Hiszek benne programon belül március első felében még három olimpiai érmes érkezik Békéscsabára.

További programok »

FEL