Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjat kapott

2023. október 4. 15:55 | behir.hu

A 2023. évi fizikai Nobel-díjat Krausz Ferenc, Pierre Agostini, és Anne L'Huillier kapta „az anyagban lévő elektronok dinamikájának tanulmányozására szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért” – jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 3-án.

Dr. Krausz Ferenc, a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (Center for Molecular Fingerprinting) ügyvezetője (továbbá, a Max-Planck Kvantumoptikai Kutatóintézet igazgatója, valamint a Ludwig-Maximilians-Universität München professzora) és munkatársai az ezredfordulón elsőként állítottak elő attoszekundumos fényimpulzusokat és tették lehetővé elektronok mozgásának közvetlen megfigyelését. Ezen mozgások alapvető jelentőségének köszönhetően létrejött egy új tudományág: az attoszekundumos fizika, amelynek legújabb alkalmazása betegségek korai kimutatására irányul.

A keddi bejelentés szerint az idei három fizikai Nobel-díjast kísérleteikért ismerik el, amelyek új eszközöket adtak az emberiség kezébe az atomokon és molekulákon belüli elektronok világának felfedezéséhez. Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier olyan rendkívül rövid fényimpulzusok létrehozásának módját mutatták be, amelyek segítségével mérni lehet azokat a gyors folyamatokat, amelyek során az elektronok mozognak vagy megváltozik energiájuk.

2019. évben a magyar kormány Dr. Krausz Ferenc vezetésével életre hívta a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központot, amely a díjazott módszer egészségügyi alkalmazásával kapcsolatos kutatás-fejlesztési projektet valósítja meg. A projekt célja, hogy az infravörös molekuláris ujjlenyomat a következő generációs molekuláris diagnosztika egyik sarokköve legyen, ezaltál új utat nyitva a lakosság egészségének átfogó vizsgálatára és a betegségek korai észlelésére.

További programok »

Tudomány

Ebben a kutyában akksi van – életet menthet a robotkutya

Hogyan működik együtt egy képzett kereső kutya, egy táv-vezérelt négylábúval? Hol helyettesítheti az igazit a villanyos? Mikor érdemes bevetni egy ultramodern technológiát a katasztrófavédelemben? – ezekre keresi a választ a Földön–Égen Mentőcsoport és a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2024. április 6. 10:33
FEL