Közös testületi ülésen erősítették meg a testvérvárosi kapcsolatot

2017. február 21. 10:51 | Varga Diána

Orosháza és Nagykároly 25 éves testvérvárosi kötelekét egy jubileumi ülésen ünnepelték az orosházi és nagykárolyi képviselők február 17-én Nagykárolyban. A Károlyi-kastély ünnepi termében megújították a két település évtizedekre visszanyúló, gyümölcsöző kapcsolatát.

A jubileumi ülést a házigazda Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere nyitotta meg, köszöntötte a résztvevőket és emlékezett Károlyi Fülöp Bélára, aki először indítványozta a két település közti testvérvárosi kapcsolatot - olvasható a polgármesteri hivatal tájékoztatójában. Dávid Zoltán, Orosháza város polgármestere megköszönte a nagykárolyiak vendégszeretetét, majd Németh Béla, Orosháza külkapcsolatainak ápolásáért felelős tanácsnok elevenítette fel az elmúlt 25 év közös találkozásait, munkáját.

– Orosháza első testvérvárosa Nagykároly volt, mely kapcsolat 25 éves jubileumát megünnepelni egy igazán örömteli érzés számomra. A jövőben, még ha nem is jubileumra gyűlünk össze, fontosnak tartom, hogy további közös üléseket tartsunk –emelte ki Németh Béla.

A köszöntőbeszédek után egyöntetűen megszavazta a két testület az Orosháza és Nagykároly közötti testvérvárosi kapcsolat megerősítését, mely szerződést az orosházi és a nagykárolyi polgármester aláírásával és a két város pecsétjével is elláttak. A döntéssel megújították a korábban megalapozott együttműködést.

– A nagykárolyi ülésen megerősített testvérvárosi kapcsolat további lehetőségeket nyújt a jövőben arra, hogy együttműködésünket mélyítsük. Biztatjuk és segítjük az orosházi egyesületeket, szervezeteket, vállalkozásokat a kapcsolatok felvételére, megerősítésére – tájékoztatott Dávid Zoltán.

A tényleges ülést az orosházi grémium kezdte Barák Anita, az önkormányzat Városfejlesztési Csoportjának vezetőjének beszámolójával, aki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatait ismertette, melyek pozitív elbírálás esetén Orosháza és Dél-békés jövőjét határozhatják meg az elkövetkezendő évtizedekre, majd Bojtor István alpolgármester tájékoztatta a résztvevőket az Orosházi Települési Értéktár munkájáról, eredményeiről és az orosházi termékekről. Ezt követően döntöttek a képviselők arról, hogy 500 ezer forinttal támogatják az Országos Mentőszolgálat Alapítványt és szintén 500 ezer forinttal a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt. 

Az orosházi döntések után következett a nagykárolyiak tanácsi ülése, akik két alapítvány támogatásáról szavaztak egyöntetű igennel.

– Nálunk Nagykárolyban nem képviselő-testület, hanem városi tanács működik. A román törvények szerint, ahogy arra a városi tanácsként módunkban áll, adómentesítésben részesítettük a római és görög katolikus egyház alapítványait, mely döntést minden évben megújítunk – fogalmazott a nagykárolyi polgármester.

A két órás jubileumi ülés után a nagykárolyi polgármester közös ebédre invitálta az orosháziakat a Nagykárolyi Művelődési Központban, ahol kötetlenül beszélgethettek a két település döntéshozói a közös múltról és a jövőt érintő lehetőségekről.

További programok »

FEL