Közgyűlés, élőben

2015. november 24. 16:04 | Varga Diána

Békéscsaba képviselő-testülete november 25-én, szerdán tartja soron következő ülését. A városháza dísztermében 14 órától kezdődik a tanácskozás. Az ülést a 7.TV is közvetíti, melyet itt, a behir.hu-n érhetnek el. 

Zárt üléssel indít a közgyűlés szerdán: első körben a fellebbezéseket és méltányossági ügyeket tárgyalják, majd döntenek a Sportcsarnok mellett építendő STOP-SHOP telek ügyében. 

A nyilvános ülésen már 18 témáról lesz szó.  A képviselők döntenek például Békéscsaba közlekedési energiafüggésének csökkentéséről szóló támogatási kérelem benyújtásáról, de a pénzügyi kérdések között helyet kapott a 2015. évi költségvetés első, második és harmadik negyedéves teljesítéséről szóló beszámoló, valamint elszámolnak a Bankó utcai ingatlan visszavételéről is.  A vagyoni ügyek, pályázatok témakörében az Új Nemzedék Kontaktpont Iroda kérelméről, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. 2015-ös első, második és harmadik negyed évi gazdálkodásáról, illetve ingatlanokkal kapcsolatos kérdésekről is döntenek a városatyák. 

Szociális területet érintő ügyek között találjuk az önkormányzat védőoltás támogatási rendszerének továbbfejlesztésére vonatkozó javaslatot, valamint a családsegítő és gyermekjóléti központ feladatainak biztosításáról szóló előterjesztéseket. Emellett módosítanák a Békéscsaba hazavár ösztöndíjrendszert is. Fenntartói megállapodás köttethet az önkormányzat a Békéscsabai Jókai Színházzal és a Békéscsabai Napsugár Bábszínházzal, illetve véleményezik az általános iskolai felvételi körzethatárait is.

A hetedik napirendi pontban beszámolót hallhatnak a képviselők a kistérségi társulás által tett döntésekről és intézkedésekről. Szó lesz továbbá a hulladékgazdálkodásról, valamint döntenek a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról és a Mandula utcai útépítés támogatásáról. A városatyák tárgyalnak a közvilágítási hálózatról, illetve döntést hoznak a tervezett M44-es autóút békéscsabai csomópontjának későbbi ütemben, a nyugati elkerülővel együtt történő megvalósításáról. Több napirendi pont is tárgyalja a szennyvíztisztítást és a csatornázás fejlesztését, végül a képviselők határozhatnak egy Holokauszt mártír emlékmű felállításának támogatásáról.

Az ülést élőben közvetítjük 14 órától, az adást online felületünkön, erre a linkre kattintva érhetik el. 

További programok »

FEL