Kormányzati garanciát kér az MSZP helyi szervezete

2015. december 14. 18:06 | Varga Diána

Az egységes hulladékgazdálkodási rendszer szervezeti és működési kereteit módosítani szándékozó törvényjavaslat miatt módosítani kellett a DAREH üzemeltetési koncepcióját és díjpolitikáját. Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése előtt fontosnak tartjuk annak tisztázását, hogy biztosítható-e mindez lakossági áremelés nélkül, illetve anélkül, hogy joghátrány érné az élő szerződéssel rendelkező szereplőket - írja közleményében a Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete.

"Világosan kell látni, hogy miként biztosítható a hulladék-gazdálkodási társaság pozitív mérlege és az, hogy az esetleges veszteséges működés esetén milyen arányban osztoznak a társulásban résztvevő önkormányzatok" - írják a közleményben, hozzáfűzve: "Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Békéscsaba szavazati aránya ne legyen egyensúlyban a vállalt kockázat mértékével. Vagyis ha lakosságarányosan viselik a települések az anyagi kockázatot, akkor a döntéshozatalban is ezt az arányt kell kialakítani. Az ülésen nem kaptunk megnyugtató választ a lakosságarányos képviselet kérdésére. Fontosnak tartjuk, hogy közvetett tulajdonosként az Önkormányzat megtalálja az érdekérvényesítés legjobb formáját."

A párt helyi szervezete eközben arra is felhívja a figyelmet: "az új hulladék-gazdálkodási rendszer bevezetése előtt garanciát várunk az államtól, hogy a lakosság terhei nem fognak emelkedni, hiszen a díjmegállapítás kormányzati hatáskör. Továbbá, hogy a szolgáltatás színvonala nem lesz rosszabb a jelenleginél, és esélyt biztosít a jelenleg élő szerződéssel rendelkező helyi vállalkozásoknak a munka további folytatására. A korszerű  hulladékgazdálkodás feltételeinek megteremtése, a hulladék hatékony feldolgozása,  újrahasznosítása mindannyiunk közös érdeke."

A Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulásnál lefolytatott vizsgálatok eredményei alapján, ismeretlen tettes elleni, több bűncselekmény gyanújának felmerülése miatt tett feljelentés ügyében nyomozást rendelt el a Békéscsabai Rendőrkapitányság. Az ügy fejleményeit továbbra is figyelemmel kísérjük és várjuk a nyomozás végeredményét - zárul a közlemény.

További programok »

FEL