Körbe táncolják hétvégén Gyulát – Videóval

2017. augusztus 18. 18:09 | Szendi Rita

Kezdetét vette Gyulán a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja. A szervezők ezúttal szabadtéri előadásokkal, népzenei koncertekkel, táncházzal, gyermekprogramokkal, játszóházzal és népművészeti kirakodóvásárral is várják az érdeklődőket.

A Dél-Alföld legnagyobb nemzetközi néptánc fesztiválját már 23. alkalommal rendezik meg. A régióban egyedülálló rendezvénysorozat a magyar népzene és néptánc hagyományait őrizve mutatja be a hazai és határon túli magyar táncegyüttesek legjobbjait. A fesztiválon ráadásul külföldi vendégegyüttesek is fellépnek.

– Városunkban nagy hagyománya van a néptáncnak, első alkalommal 1948-ban rendezték meg városunkban az első országos néptáncfesztivált és versenyt. Azóta ápoljuk ez a hagyományt, ezt a rendezvényt tekintjük a mai programok elődjének is. Ennek megfelelően augusztus 20-hoz, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódvan rendezzük meg a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját – fogalmazott az Erkel Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezője, Kovács Ágnes.

 

 

A város ilyenkor nemcsak turistákkal, de sok-sok színes, a világ minden tájáról érkező fellépővel is megtelik. Európa számos országából utaznak Gyulára, akik felejthetetlenné teszik ezt a hétvégét mindenki számára.

– Szerencsénkre és nagy örömünkre Szlovákiából, Szerbiából is érkeztek magyar együttesek. Érdekességként kiemelhetem azt is, hogy Törökországból és Horvátországból is jött hozzánk egy-egy fellépő –mondta el az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikáció vezetője, Fábián Tamás.

A három nap alatt a koncertek, táncházak, játszóházak és néptáncbemutatók közt minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő programot. A Gyulai vár melletti tószínpadon estébe nyúló előadásokat is tartanak.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL