Kit mit tud-ot tartottak a gyengénlátók Békéscsabán

2023. augusztus 12. 19:03 | Vincze Attila

Ki mit tuddal zárult a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének nyári életmód tábora szombaton. A látássérültek többféle produkcióval is felléptek az eseményen.

Az egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy immár negyedjére szerveztek életmód tábort a tagokkal közösen. Ádász István kiemelte, hogy szerdán Eleken voltak az ottani életmódközpontban, csütörtökön a Luther utcai székházban előadásokat hallhattak a résztvevők, valamint kézműves foglalkozásokon vehettek részt, pénteken pedig Cserkeszőlőbe utaztak a bor-élmény központba. Mint mondta, a tábor szombati zárónapjára egy családi ki mit tud-ot szervezett az egyesület, melyen a vállalkozó szellemű tagok különféle előadásokkal, illetve performanszokkal szórakoztatták egymást. Volt aki szavalt, táncolt vagy énekelt, de stand up comedy-t is hallhattak a résztvevők a székház udvarán kialakított rögtönzött színpadon.

 

 

Virág Ida Nagyszénásról a vakvezető kutyájával érkezett. Mint fogalmazott, ő nem szeret szerepelni, de már másodjára vesz részt a táborban, hiszen egy kiváló programnak tartja a rendezvényt, ahol együtt kirándulhatnak és közös programokat szervezhetnek. A gyengénlátók egyesületének orosházi alelnöke, Tóth György arról beszélt, hogy egy-egy ilyen megmozdulás életfontosságú a közösség szempontjából, mert a covid miatt elmaradtak a rendezvények és újból pedig nehéz összehozni az embereket. 

Az esemény egy közös ebéddel zárult, ahol csülökpörkölttel készültek a jelenlévők számára.

További programok »

Itthon

Baleset nyomai az Andrássy úton – Mi történt?

Egy a keddi baleset közelében dolgozó nő elmondta, hogy két biciklis ütközésének nyomait lehet látni az Andrássy úton. Többen megerősítették, hogy többen igyekeztek a balesetezők segítségére, de a földön fekvő hölgyet sérülései miatt nem mozdították el a helyszínről.
13:59
FEL