Kisfilmpályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság

2017. június 6. 20:04 | behir.hu

Az én reformációm címmel kisfilmpályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság. A reformációról szóló, mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel készített filmeket július 14-ig várják a szervezők.

A kisfilmpályázatra kortól és iskolai végzettségtől függetlenül bárki jelentkezhet. A jelentkezőknek a reformációról szóló érzéseiket, élményeiket és meggyőződéseiket kell bemutatniuk legfeljebb háromperces filmjeikben - olvasható a Reformáció Emlékbizottság MTI-hez eljuttatott közleményében. A pályázatra két kategóriában lehet nevezni: reformáció klippel, vagyis egy könnyedebb, elsősorban hangulatok, érzések átadására összpontosító filmmel, illetve útifilmmel, amelyben az alkotó elutazik a reformáció egyik emlékhelyére és az úton szerzett tapasztalatait, érzéseit mutatja be.
A pályázat győztesei kategóriánként 100-100 ezer forintot, a második helyezettek 30-30 ezer forintot, a harmadik helyezettek pedig 20-20 ezer forintot kapnak. Emellett a díjazott filmeket közzéteszik a bizottság web- és Facebook oldalán, illetve szakmai médiumokban. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa szerint a kisfilmpályázat jó lehetőség arra, hogy a "reformációt minél kreatívabb formában, a pályázók egyéni meggyőződésein keresztül mutassuk be, közelebb hozva így az embereket a reformáció üzenetéhez, a megújulás lendületéhez".
A filmeket a palyazat@reformacio2017.hu e-mail címre várják, a pályázati kiírás itt megtalálható.

forrás:MTI

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL