Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola Békéscsabán

2017. augusztus 27. 15:45 | Mikóczy Erika

Vasárnap tartották Békéscsabán, a Csaba Center aulájában a Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola békéscsabai, jótékonysági akcióval egybekötött, ünnepélyes megnyitóját.  

A Kis Zseni Mentális Aritmetikai Iskola Magyarországon már több városban is jelen van, például Szegeden, Pécsett, Kecskeméten, Szentesen, de mostantól Békéscsabán is várják a diákokat. Mint azt Szalma Baksi Tímeától, a békéscsabai iskola egyik alapítójától a Csaba Centerben megtudtuk, az iskola a mentális képességek fejlesztésére szakosodott. Az oda bekerülő gyerekek egy előszűrésen vesznek részt.

A Kis Zseni szakemberei és csapata azért alapítottak iskolát, hogy minden gyermek a lehető legjobban fejlődjön, és kihozzák belőlük a maximumot. Programjuk a 4-12 éves gyermekeknek szól. Mentális aritmetikával foglalkoznak, a japán abakusz és a matematika eszközével fejlesztik a bal és a jobb agyféltekét. A módszer Japánból származik. A Kis Zseni Iskola több, mint 100 iskolával, több száz tanárral és több ezer diákkal büszkélkedhet. Szakembereik a világ több pontján azért dolgoznak, hogy a gyermekek jövőjét jobbá tegyék.

 

 

Az első Kis Zseni Iskola Szegeden debütált idén február 18-án. A világ legfiatalabb Kis Zseni Iskolájaként a június 10-én megtartott olimpián egy 3. helyezéssel tértek haza.

Az oktatók Békéscsabán is kis csoportokban, játékos és szórakoztató tevékenységekkel kívánják ösztönözni a gyermekeket csúcsteljesítményre, ami elmondásuk szerint az általános műveltség, az idegen nyelvek és sport területén is jelentkezni fog. Elérhetők a Csaba Center 3. emeletén. További információ az iskoláról a 30/491-0771 telefonszámon vagy a kiszseniiskola.bekescsaba@gmail.com címen kérhető.

További programok »

FEL