Kinyílt a Varázsláda a Kölcsey óvodában

2016. május 25. 11:30 | Fekete Kata

Kinyílt a Varázsláda Békéscsabán, a Kölcsey utcai és a Ligeti sori óvodában a Játékvarázs hét keretében. Tizennyolc éve mint mindig, ezúttal is hazánkban és külföldön egyaránt elismert képzőművészeti alkotók művei kerültek elő belőle. A Kölcsey Utcai Óvodában ebben az esztendőben egy család három generációja mutatkozott be: Győri Jánosné textiltechnikus, aki egyebek mellett csuhéból készült babákat alkot és azokat a 19. században jellemző kisasszony ruhákba, népviseletbe öltözteti. Lánya, Győri Zsuzsanna kis vargabetű után kezdett hivatásszerűen alkotni, hiszen előbb az egészségügyben dolgozott, majd amióta váltott, akkor textilbábokat, olyan filcből készült kis könyveket készít, amelyben minden mozgatható, a mosógép ajtaja kinyitható, a szekrény ajtaja felhúzható.  A legfiatalabb művész pedig Zsuzsanna lánya, Hadnagy Dóra, aki középiskolásként fest. A Ligeti Sori Óvodában pedig Plesovszki Klára, az egyik szülő kerámiáiban gyönyörködhetnek

- Minden esztendőben olyan elismert alkotókat hívunk meg az ovi-galériába, akik kötődnek az óvodáinkhoz. Ide jártak vagy a gyermekük, unokájuk jár vagy járt  ide. Nevelőmunkánk során nagy hangsúlyt fektetünk  a néphagyomány ápolására, az esztétikai érzék fejlesztésére, a valódi  értékek megismertetésére. Olyan képzőművészek, bábművészek,  festők, szobrászok, bőrművesek, mézeskalács készítők, fazekasok, műveit állítjuk ki, amely meg tudja szólítani a legfiatalabb közönséget, az óvodásokat is – mondta Péter Józsefné óvodavezető.

A kiállítás jövő hétig látható.

FEL