Kick-Box Világkupa-eredményes megyei szereplés

2017. május 25. 12:34 | Mikóczy Erika

Az elmúlt hétvégén Budapestre figyelt a kick-box világ. Itt rendezték meg a huszonharmadik magyarországi kick-box világkupát, s második alkalommal Budapesten. Tudni kell, hogy a WAKO versenynaptárában évente öt Világkupa versenyt rendeznek, mert ezek a viadalok felelnek meg a szigorú elvárásoknak.

A Kongresszusi Központban, három ringben, míg a MOM csarnokban tíz tatamin folytak a küzdelmek. 38 ország 249 klubjának 1447 sportolója 2692 nevezést adott le .

A rugalmas rendezők úgy szervezték, hogy szinte nem volt üresjárat, az így is szoros időbeosztású programban. A legnagyobb versenyzői létszámmal, a magyar kick-box indult, s köztük találtuk a hat Békés megyei klubot is. Nem adták olcsón az érmeket, nagy csatákat kellett vívni. Ennek ellenére többen is éremmel térhettek haza.

A legeredményesebb Vida Balázs volt, a füzesgyarmatiak nehézsúlyú versenyzője mind a light, mind a kick-light aranyat begyűjtötte.

Elégedett lehetett a csapatversenyben Debreczeni Dezső is, hiszen az általa vezetett Békéscsabai Lakótelepi SE-s point-fighting csapatok közül a kadet 1 korosztályúak nyertek, a kadet 2 korosztályúak harmadik, míg a juniorok második helyet szereztek a számos egyéni érem mellett. Viczián Roland még a szombat esti gálán is döntőben küzdhetett. A tatamisok mellett két ringes bronzérem is született.

A világkupán és a gálán is jelen volt természetesen, a 126 tagországot számláló WAKO (World Association of Kickboxing Organisation) világszövetség európai vezérkara is.

A megnyitó ünnepségen Borislav Pelevic, a WAKO elnöke megnyitó beszédében fontos bejelentést tett. Tavaly döntöttek arról, hogy a felnőtt világbajnokságot két helyszínen, Magyarországon és Brazíliában rendezik meg, elosztva a hat küzdelmi és formagyakorlat szabályrendszereket.

Úgy alakult, hogy Brazíliában nem teljesültek a  feltételek, amelyek a megnyugtató rendezés biztosítását lehetővé tennék. Hosszas egyeztetés után született meg a döntés, a brazíliai helyszín helyett, a teljes 2017 évi felnőtt WAKO kick-box világbajnokságot, Budapest rendezheti november 17 és 26 között.

Óriási megtiszteltetés, felelősség és bizalom, hatalmas munka, egyben bizonyíték arra, hogy mind az idei, mind a múlt évi Világkupa sikeresen vizsgázott a rendezés szempontjából.

Tehát, idén Budapesten küzdenek majd a felnőtt kick-box sportolók a point-fighting, kick-light, light-contact tatamis, a full-contact, low.kick és K-1 ringes küzdelmi szabályrendszerben, valamint a soft és hard, pusztakezes és eszközös formagyakorlat szabályrendszerekben.

Magyarország először 1985-ben, a Budapest Sportcsarnokban rendezhetett világbajnokságot, majd 2005-ben Szegeden egy felejthetetlen hangulatú VB következett.

 

 

Így szerepeltek a Békés megyei versenyzők

 

 

POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER

Gyermek korosztály

Fiú:
25 kg. 2.Pántya Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE –
Debreczeni team)
28 kg. 3.Szaszák Dominik (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Lány:
25 kg. 3.Petrovszki Dorina (Kondorosi KBSE)
+32 kg. 1.Ancsin Hanna (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

Kadet 1 korosztály:

Fiú:
42 kg. 3.Viczián Dániel
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
+47 kg.
3.Tóth Dusán (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Lány:
28 kg.
1.Petró Lili
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
3.Kozmann Mónika (Kondorosi KBSE)

32 kg.
2.Viczián Vivien
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
3.Koszti Iringó (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

37 kg. 2.Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Kadet 1 Csapat
1. Békéscsabai Lakótelepi SE –
Debreczeni team

Kadet 2 korosztály
Fiú:
69 kg. 3.Czár Tibor
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Lány:
42 kg. 3.Leszkó Kitti
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
65 kg. 3.Török Dóra (Újkígyósi Kick-boksz SZSE-Debreczeni team)

Kadet 2 Csapat
3
. Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team

 

Junior korosztály

Fiú:
57 kg. 2.Viczián Roland
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
74 kg. 3.Szász Kristóf
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
79 kg. 2.Bálint Zoltán
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
89 kg. 3.Opauszki Dávid
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
94 kg. 1.Opauszki Dávid
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Lány:
55 kg.2.Laurincz Boglárka
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
60 kg. 1.Laurincz Boglárka
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
Junior -Csapat
2. Békéscsabai Lakótelepi SE –
Debreczeni team

 

Felnőtt férfi:

57 kg.
2.Viczián Roland
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
3.Hegedűs Botond
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

79 kg. 3.Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Nők:
55 kg. 3.Laurincz Boglárka
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

 

Fehér és sárga övesek (Kezdők és középhaladók) kategóriája

Gyermek fiú:
28 kg.2.Szaszák Dominik
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Gyermek leány:
28 kg. 3.Bánfi Boglárka (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
+28 kg. 3.Ancsin Hanna (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

Kadet 1
fiú:
32 kg.3.Német Bence
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
+42 kg. 3.Lóneán Tamás (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)

lány:
32 kg. 2.Petró Lili
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
42 kg. 3.Pántya Réka
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
+42 kg.
1.Koszecz Boglárka
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
3.Péter Magdolna
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Kadet 2

fiú:
57 kg.
3.Tóth Dusán
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)
3.Vadi Olivér
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

+57 kg. 1.Magyar István (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Lány:
50 kg.
1.Pap Nikola (Újkígyósi Kick-boksz SZSE)
3.Leszkó Kitti
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

60 kg. 3.Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Junior fiú:
70 kg. 1.Kovács Patrik
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Junior lány:
60 kg. 3.Murvai Vanessza (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)

 

LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER

Kadet 1
fiú:
37 kg. 3.Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi KBSE)
42 kg. 2.Solymosi Norbert (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)

Kadet 2

fiú:
63 kg. 3.Laczó Tamás
(Békéscsabai Lakótelepi SE – Debreczeni team)

Junior fi:
74 kg. 1.Mészáros Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
79 kg. 3.Solymosi László (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)

Junior lány:
65 kg. 3.Halász Enikő (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)

Felnőtt férfi
89 kg. 3.Deli Roland (Contact Kick-boksz,Thai-boksz Klub, Orosháza)
+94 kg. 1.Vida Balázs (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)

 

Fehér és Sárga öves (Kezdő és középhaladó) kategória

Kadet 1

fiú:
32 kg. 1. Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi KBSE)
42 kg. 3.Solymosi Norbert (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)

Junior-felnőtt korosztály
Férfi:
80 kg. 3.Friedl Flórián (Contact Kick-boksz,Thai-boksz Klub, Orosháza)

Nő:
60 kg. 3.Murvai Vanessza (Hedland Sportcsarnok SE, Mezőberény)


KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER

Kadet 2
lány:
65 kg. 1.Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

Junior fiú:
74 kg. 2.Mészáros Attila (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

Felnőtt férfi
+94 kg. 1.Vida Balázs (Hegyesi KBSE, Füzesgyarmat)

 

Fehér és Sárga öves (Kezdő és középhaladó) kategória

Kadet 2

fiú:
47 kg. 3.Szeri Levente (Contact Kick-boksz,Thai-boksz Klub, Orosháza)

 

LOW-KICK SZABÁLYRENDSZER

57 kg. 3.Petrina Pál (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
63,5 kg. 3.Papp József (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

További programok »

FEL