Kiállítás nyílt Rácz János cigány művész képeiből

2017. április 5. 17:43 | Mikóczy Erika

A Szlovák Kultúra Házában nyílt kiállítás Rácz János, mezőberényi cigány művész alkotásaiból.

Mint azt Tőkés Gyulától, a Csabai Szlovákok Szervezete Szlovák Senior Klubjának vezetőjétől megtudtuk, a kiállítás története a múlt évre nyúlik vissza. Tavaly látta meg a klubjuk, hogy létezik a Tízváros Alapítvány, amelyik nehéz sorsú cigánygyerekeket patronál. Foglalkoznak velük, segítenek megtalálni a helyüket a világban.

– Megkérdeztük, hogy miben tudnánk segíteni nekik. Gyűjtöttünk számukra ruhát, könyvet, és gyerekprogramot is szerveztünk, amit nemcsak a gyerekek, de a klub tagjai is nagyon élveztek. Rácz János is ott volt akkor, éppen a ház falát festette, de hamarosan kiderült, hogy festményeket is készít – avatott be a részletekbe Tőkés Gyula. Már akkor szóba került, hogy kiállítás rendezzenek Rácz János képeiből, a terv most vált valósággá. A tárlaton főleg tájképek és néhány portré látható.

A megnyitón Ocsovszki Ildikó énekelt, majd az alkotót Hegedűs János festőművész mutatta be, aki  a Tízváros Alapítványban is tevékenykedik.

– Rácz János mezőberényi cigány alkotó, nemcsak festő, hanem zenész is. Több kiállítása volt már, és az általunk szervezett alkotótáborokban is részt vett. Nem volt egyszerű élete, de igyekezett megtalálni benne a szépséget, és azt közvetíteni a közönség felé – hangzott el.

Rácz János kérdésünkre elmondta, hogy nagyon szeret a szabadban festeni, van, hogy kimegy valahová, és lefesti, amit lát.

– A legjobban portrékat szeretek készíteni. Nem feltétlenül azt az embert festem le, akit mások szépnek találnak, hanem azt, aki valamiért megfog. Az arcokon sok minden visszatükröződik. A színekkel és formákkal próbálom azt megmutatni, hogy szeretettel vagyok azok iránt az emberek iránt is, akiket esetleg más nem fogad el – fogalmazott a festő.

Rácz János kiállítása május 9-éig tekinthető meg Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Házában.

További programok »

FEL