Kézművesek és vásárosok a Megyenapon

2017. augusztus 16. 07:01 | Horváth Szabolcs

A Békés Megyei Önkormányzat a tavalyi sikerre alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ismét szeptember első szombatján a megyeszékhely főterén. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Békés megye értékeire, erősítse az itt élőkben az összetartozás érzését és egy értékes nappal örvendeztesse meg a kilátogatókat.

Az esemény középpontjában az itt élő nemzetiségek kultúrája, a megyei és települési értékek, a hagyományainkat őrző kézművesek és élelmiszer-termelők állnak.

A program szeptember 2-án reggel nyolctól este nyolcig tart majd. Békés megye legnagyobb kézműves vására és termelői piaca várja az érdeklődőket, idén már több mint hatvan megyei illetékességű kézműves és termelő portékája látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, vagy éppen a kultúra területéről való.

Az első Megyenaphoz képest újdonságot is tartogat az idei program. A tavalyi év sikerén felbuzdulva ebben az évben több mesterség-bemutatóval várják a közönséget: bőrműves, fazekas és hímző mutatja be mestersége rejtelmeit, valamint lesz mézeskalácssütés és díszítés, sőt, akár a saját kürtös kalácsukat is megsüthetik a vállalkozó szelleműek.

További programok »

FEL