Kézilabda: Visszavágott a Skaliczki-csapat

2017. augusztus 7. 10:25 | behir.hu

Folytatták felkészülésüket a csabai kézis lányok az új bajnoki szezonra. Július 28-án, Békéscsabán a kecskemétiek nyertek 28-24-re, most azonban a viharsarkiak nyerték a tesztmeccset - számolt be a klub hivatalos honlapján.

 

Felkészülési mérkőzés

Kecskeméti NKSE – EUbility Group-Békéscsabai ENKSE 30-33 (12-19)

Békéscsaba: Györkös – Kovács A. 2, Walfisch 4 (1), Pintér 1, Kovacevic, Vukajlovic 2, Szarka 4. Cserék: Popovics, Horváth D. (kapusok), Zöldi-Tóth 2, Gidai 2, Bottó 3 (2), Mihálffy 2, Farkas K. 2, Vér. Vezetőedző: Skaliczki László

KNKSE gólszerzők: Yuliia Kucerova 5, Siska Pálma 4, Szabó Edina 4, Aron Andrea 4, Kaiser Melitta 3, Varga Nikolett 2, Gulya Krisztina 2, Deáki Dóra 2, Gulyás Vanda 1, Olha Nikolayenko 1, Orell Bettina 1, Horváth Dóra 1. Vezetőedző: Marosán György

Skaliczki László két részre osztotta csapatát, az első félidőben remekül játszott az együttese, amely négy-öt góllal vezetett, sőt, a hajrában már 19–10 is állt az eredményjelzőn. Szünet után a második sort küldte pályára a csabai mester, ám ekkor megmutatkoztak a hiányosságok. A hazaiak a 45. percben egy gólra feljöttek (25–26), majd ismét elhúztak négy góllal a lilák. A Kecskemét még 29–28-ra felzárkózott, de a Békéscsaba taktikus játékkal megszerezte a győzelmet.

Mestermérleg:

Marosán György: – A második félidőben már voltak biztató jelenetek, de ezek még csak szakaszokban jelennek meg, ami még ilyenkor természetes. Mindenképpen a fejlődésünket szolgálta a mérkőzés. Nagyon sok munka vár még ránk.

Skaliczki László: – Az első félidőben jól játszottunk, így a szünetben megérdemelten vezettünk hét góllal. A folytatásban is nagyot küzdöttek a lányok, de túlságosan kevesen vagyunk, még néhány poszton jól jönne az erősítés.

További programok »

FEL