Kézilabda: Újra Üveg-Világ Kupa Orosházán

2017. augusztus 16. 16:37 | behir.hu

Harmadszor rendezi meg az Orosházi FKSE-LINAMAR az Üveg-Világ Kupát, amely a csapat felkészülési programjának fontos állomása. A négynapos viadal nyolc csapat részvételével zajlik majd, a házigazda két együttessel nevezett, de elfogadta a meghívást a Telekom Veszprém is - jelentette be a klub hivatalos honlapján.

A torna mezőnye a szlovákiai SKP Bratislava meghívásával nemzetközivé bővült. A pozsonyi csapat mellett résztvevő lesz még az évek óta rendszeresen visszatérő Vác és a Balatonfüred gárdája, az Eger és a Balmazújváros együttese, valamint a Telekom Veszprém csapata is. A bakonyi alakulat sejthetően – akárcsak a tavalyi évben – idén sem a legerősebb összeállításában érkezik majd a tornára.

Az Orosházi FKSE-LINAMAR két együttessel vesz részt a kupaküzdelmekben, így a rutinos első sor mellett a felnőtt csapat tagságára pályázó fiatalok is bizonyíthatnak majd.

 

A torna programja:

 

  1. 08. 24. csütörtök

19.00 OFKSE-LINAMAR II. – Telekom Veszprém

 

  1. 08. 25. péntek

13.30 SBS Eger-Eszterházy – OFKSE-LINAMAR II.

15.15 Váci KSE – Balmazújvárosi KK

17.00 Balatonfüredi KSE – Telekom Veszprém

18.40 OFKSE-LINAMAR – SKP Bratislava

 

  1. 08. 26. szombat

9.00 Balatonfüredi KSE – SBS Eger-Eszterházy

10.40 Váci KSE – SKP Bratislava

12.20 OFKSE-LINAMAR – Balmazújvárosi KK

14.00 Telekom Veszprém – SBS Eger-Eszterházy

15.40 OFKSE-LINAMAR II. – Balatonfüredi KSE

17.20 Balmazújvárosi KK – SKP Bratislava

19.00 OFKSE-LINAMAR – Váci KSE

 

  1. 08. 27. vasárnap

10.00 A4 – B4

12.00 A3 – B3

14.00 A2 – B2

16.00 A1 – B1

 

Valamennyi találkozó helyszíne az Eötvös sportcsarnok lesz, a napi jegyár péntektől 1000 forint, bérlet vásárlása esetén minden mérkőzést ingyen tekinthetnek meg a szurkolók.

FEL