Kézilabda: Orosházi vereség az újonctól

2017. március 13. 12:53 | behir.hu

A tabella hatodik helyén álló Budakalászhoz látogatott az orosházi együttes a férfi kézilabda NB I 19. fordulójában. Buday Dániel gárdája sok hibával játszott és korán hátrányba került, amit a meccs végéig nem is tudott lefaragni, így három góllal kikapott.

CYEB Budakalász FKC — Orosházi FKSE-LINAMAR 29-26 (15-11)
K&H liga férfi kézilabda-mérkőzés, Budakalász, 350 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
Budakalász: Tamási — Parrondo 2, SEMIKOV 5, Mazák, KONCZ 6, NAGY B. 9 (1), Bohács 3. Csere: Váczi, Boros (kapusok), dr. Czina, Holdos, Józsa 1, Fekete D. 1, Sutka 1, Tóth Á. 1. Vezetőedző: Horváth Attila. Orosháza: Herjeczki — Komporály, Ferenczi, Srsen 1, Markoski, MORVA 6, Tárkányi. Csere: Szabó L. (kapus), OLÁH T. 7, Radojevic 3, Knezevic 6 (4), Németh G. 1, Antal 1, Pásztor M. 1, John, Döme. Vezetőedző: Buday Dániel.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 4/4.

Herjeczki Balázs 200. alkalommal szerepelt az Orosháza mezében NB I-es bajnoki mérkőzésen, ugyanakkor sérülés miatt Németh László és Ivan Milas nem szerepelhetett a vendégeknél.
A jó erőkből álló, a tabella hatodik helyén álló házigazdák kezdtek jobban, és a 3. percben már három góllal vezettek. Morva lőtte a vendégek első gólját a 7. percben. A Budakalász magabiztosan játszott, és tartotta jelentős előnyét, a vendégek nem találták az ellenszert. Az orosháziaknál sok volt az eladott labda, és a technikai hiba, amit kihasznált az újonc, és a 17. percben már hét góllal vezetett. A félidő hajrájában csökkenteni tudta hátrányát a vendég együttes.

Szünet után Oláh és Knezevic góljaival 17-14-re feljött az OFKSE, sőt, a 43. percben két gólra megközelítette a hazaiakat. Erősített a Budakalász és négy góllal ismét elhúzott. A hajrában még két gólra felzárkóztak a vendégek, de a Budakalász a remekül teljesítő, fiatal Nagy Bence vezérletével teljesen megérdemelten nyerte a találkozót, a sokat hibázó orosháziak ellen.

Buday Dániel: Nehéz sorozatban vagyunk. Tudtuk, hogy lesznek ilyen mérkőzések, mindig nem lehet győzni. Köszönjük a szurkolók biztatását, őket egy kicsit sajnálom, de nem haragszom a játékosokra.

Forrás: ofkse.hu

További programok »

FEL