Kézilabda: Átalakuló kerettel kezdte a munkát a Csaba

2017. július 13. 14:06 | Kovács Dávid

Elkezdték a felkészülést a békéscsabai női kézisek. A lilák az előző szezont a 10. helyen fejezték be. Skaliczki László vezetőedző szerint a közvetlen riválisok is erősödnek majd, így nehéz szezonra számít. A csabai gárda kerete még nem teljes, a következő hetekben további érkezőkre lehet számítani.

Szabó Károly tiszteletbeli elnök és Skaliczki László nyitotta a csapat első edzését a városi sportcsarnokban. A viharsarki együttes az első két hétben a fizikai felkészülésre helyezi a hangsúlyt, a szakmai stáb ezt követően folyamatosan bővíti a taktikai repertoárt is. A keret szinte fele kicserélődött a nyári szünetben. Kapusposzton például három új hálóőrrel kezdik a szezont a csabaiak, miután Triffa Ágnes, Terenyi Bianka és Kölcze Gabriella sem maradt a Viharsarokban. A szerb Tamara Popovic, a tavaly Békéscsabára érkező Horváth Dorina, valamint a Budaörsöt elhagyó Györkös Rebeka küzd majd meg egymással. A 22 éves kapus új kihívásra vágyott és úgy gondolja, hogy minden adott ahhoz, hogy fejlődjön.

– Arra szeretnék koncentrálni, hogy maximális erőbedobással kezdjem a munkát. Ha egészséges rivalizálás lesz a kapusok között, az nem lesz probléma, sőt, az az egész csapatra is jó hatással lesz – fogalmazott a fiatal kapuvédő.

 

 

A csapat kerete még nem teljes, főként a balkezes posztokon várható érkező, hiszen a szélső Diószegi Nikolett és a tavalyi házi gólkirálynő Natallia Vasileuskaya is elhagyta az együttest. Mellettük a tavalyi szezont teljesen kihagyó Dajka Bettina és a válogatott kerettag Gávai Szonja döntött a távozás mellett.

– Szükség lehet még a csapat keretének bővítésére, hogy minden poszton megfelelő választási lehetőség legyen. Remélem sikerül bővíteni a személyi állományt, mert egy nagyon hosszú bajnokság lesz. A versenyhelyzetet fenn kell tartani és nagyon fontos, hogy mindenkinek megfelelő terhelést adjunk – emelte ki Skaliczki László vezetőedző.

Az egyik legnagyobb erősítés, hogy Walfisch Mercédesz a következő szezonban is lila-fehérben bizonyíthat majd. Az átlövő szerint gyorsan eltelt a nyári pihenő, de már nagyon várta a munkát és bízik abban, hogy kiegyensúlyozottabb játékkal segítheti az együttest.

– Nekem a tavalyi vállműtétem miatt, ami áprilisban volt, nem úgy sikerült a szezonom, ahogy terveztem. Most 110 százalékkal dolgozok majd, mert többet szeretnék elérni, mint tavaly, remélem, hogy ez összejön majd – emelte ki a gólerős játékos.

A csabai gárda programjában tizenkét felkészülési mérkőzés szerepel, Skaliczki László gárdája Zilahon és Kisvárdán is részt vesz majd egy-egy négycsapatos tornán.

További programok »

FEL