Két sima, egy fordított - előnyben a BRSE

2016. március 27. 17:53 | behir.hu

Csak az első szett volt szoros Békéscsabán a női röplabda NB I elődöntőjének első meccsén.

A kék mezben pályára lépő Jászberény felszabadultan és szervezetten játszott a nyitó etapban. Jó mezőnymunka és pontos támadójáték jellemezte a vendégeket. Sasa Nedeljkovic 15-20-nál már második idejét kérte ki. A végletekig kiélezett hajrában, többek között Tanja Matic jó nyitásainak 27-25-tel szerzett 1-0-ás vezetést a Békéscsaba.

A második játszmát már jól kezdte a címvédő: 8-4 és 16-9 volt az állás a két technikai szünetnél. A vendégek nem tudtak frissíteni az első szett drámai befejezése után. A csabaiak szervezetten játszottak és magabiztosan, 25-17-re nyerték ezt a menetet.

A harmadikban sem lassított a BRSE! 8-4-es csabai előnyt követően még viszajöttek a jászsági lányok 13-12-re. Ezután azonban már nem volt kérdés, hogy ki nyeri a meccset. Főként Bodnár Dorottya villogott centerben, 25-16 és 3-0 lett a vége.

A három győzelemig tartó párharc állása 1-0 a Békéscsaba javára, folytatás pénteken Jászberényben.

 

FEL