Két hónap után újra edzéseket tartanak a csabai sportcsarnok küzdőterén

2021. január 15. 16:15 | Papp Ádám Sándor

Ismét használatba vette a városi sportcsarnok küzdőterét a Békéscsabai Előre NKSE. A sportolók eddig azért nem edzhettek és játszhattak mérkőzéseket a több mint 1 milliárd forintból felújított létesítményben, mert az első edzések után műszaki probléma merült fel a játéktérrel kapcsolatban.

A Modern Városok Programban kevesebb mint egy év leforgása alatt, mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a Békéscsabai Városi Sportcsarnokot. A létesítmény műszaki átadása 2020. november 4-én megtörtént, majd a fenntartó vagyonkezelő zrt. a visszavételt követő első takarítás után észlelte, hogy a sportpadló megsérült. Ezért nem lehetett edzéseket és mérkőzéseket sem lebonyolítani a küzdőtéren. A város polgármestere igazságügyi és jogi szakértőt kért fel az okok megállapítására. Az állásfoglalás a napokban került a városvezetőhöz.

– A szakvélemény egyértelműsíti azt a helyzetet, hogy az a bizonyos november 17-ei első takarítás miatti beavatkozás okozta a sportpadlóban az átmeneti károsodást. Szerencsére a helyzet azóta normalizálódott, a sportpadló állapota sokkal jobb, mint akkor, amikor a takarítás következtében a káresemény bekövetkezett – ismertette a behir.hu megkeresésére Szarvas Péter.

A szakemberek jelenleg megfigyelés alatt, próbaüzemben tartják a játékteret. Varga Tamás alpolgármester úgy fogalmazott, hogy az új padlózat különleges bánásmódot igényel, ezért nagy odafigyelés szükséges a takarításakor.

– A szakértői véleményeket követően a kézilabda kapusedzéseket már lehetővé tettük. A következő fázisban a kézilabda teljes utánpótlás- és felnőttcsapat edzését szeretnénk minél hamarabb biztosítani. Azt követően a röplabda edzésekkel lesz teljeskörű a sportcélú használat – mondta az alpolgármester.

A próbaüzemet követően újabb szakértői véleményezés következik, amely megállapítja, hogy a küzdőtér mikortól lesz majd alkalmas mérkőzések lebonyolítására – tette hozzá Varga Tamás.

További programok »

FEL