Kertes házban élők, figyelem: milliós bírság is járhat a tüzelésért ősszel

2017. szeptember 17. 13:35 | behir.hu

Beköszöntött az ősz, egyre többen teszik rendbe a kertet, égetik el az avart, vagy az elszáradt növények ágait. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni az új tűzvédelmi szabályokkal, mert az előírás szerint már tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése.

Bő két és fél éve, 2015. március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amelyben több fontos változást is megfogalmaztak.

Eszerint az élet és értékvédelem jegyében már tilos a belterületi ingatlanokon hulladékot égetni, egész pontosan azt csak az önkormányzati rendeletben kijelölt időszakban és módon lehet.

Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni. Ezek közt lehetnek a következő pontok:

  • Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon.
  • Az égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban (pl.: pénteken 15 órától 20 óráig) történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.
  • Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék)
  • A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
  • A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.

Az sem opció, hogy felhalmozzuk a kertbe az avart, a törvény ugyanis kimondja: az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani.

Aki pedig nem tartja be a játékszabályokat és azt a hatóságok kiszúrják, komoly pénzbírságra számíthat. A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!

A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult.

Forrás: penzcentrum.hu

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL