Kerékpárút épült Csárdaszálláson

2015. december 21. 16:26 | behir.hu

Mintegy 200 millió forint európai uniós támogatást nyert Csárdaszállás Község Önkormányzata a Közlekedési Operatív Program, Közlekedésbiztonságú kerékpárút építése a 46-os sz. főút Csárdaszállás – Mezőberény szakaszon című pályázati kiíráson az Új Széchényi Terv keretében. A 100 százalékos támogatási intenzitású beruházás kivitelezése a napokban befejeződött, hétfőn ünnepélyesen is felavatták az elkészült szakaszt.

A napokban fejeződött be a Mezőberény és Csárdaszállás közötti kerékpárút kiépítése. A pályázati konstrukcióban településeket összekötő szakasz kiépítésére lehetett támogatást igényelni, az érintettek egyebek mellett ezért is döntöttek a Mezőberény és Csárdaszállás közötti szakasz mellett, ami elsősorban biztonságot ad a kerékpárral közlekedők számára, másrészt pedig a kerékpáros turizmus erősítéséhez is hozzájárulhat. A projekt megvalósítása során a 46-os számú főúttal párhuzamosan alakítottak ki úgynevezett hivatásforgalmi célú, önálló kerékpárutat. Az érintett szakasz hossza 3,6 kilométer. 

- Csárdaszállás, Gyomaendrőddel és Mezőberénnyel közösen még 2008-ban határozta el, hogy a három települést kerékpárúttal kellene összekötni. Tettük ezt azért, hogy a bringázni vágyók közlekedését biztonságossá tegyük és hogy ügyes-bajos dolgaink intézéséhez, ha az időjárás is engedi, használhassunk kerékpárt - hangsúlyozta az átadón Petneházi Bálintné, Csárdaszállás polgármestere. Hozzátette, településükön a beruházás során kiemelt szerepet játszott az is, hogy a holtágakat és az élő Köröst a természetkedvelők, horgászni vágyók kerékpárral ugyancsak megközelíthessék.

Vantara Gyula miniszteri biztos emlékeztetett, a tartósság miatt fontos, hogy a kivitelezés során a vállalkozó figyelembe vette a terület talajának szerkezetét. Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlesztést követően javult a közlekedés biztonsága is az érintett szakaszokon. Siklósi István, Mezőberény polgármestere azt hangsúlyozta, sokan ingáznak Mezőberény és Csárdaszállás között, számukra létfontosságú volt a szakasz megépítése.

FEL