Kerámiából készült az óra a Korzó téren

2016. június 14. 11:31 | Varga Diána

Újra óra díszíti a Korzó teret. Takács Győző képzőművész-keramikus és csapata januárban kezdett dolgozni a kerámiaburkolatú, fémszerkezetes órán. A fát formázó alkotást mostantól a békéscsabaiak is megtekinthetik, a formációt ugyanis kedden leplezték le.

Sokan találgatták, mit rejt a lepel a Korzó téren. Egészen tavaszig nem lehetett sejteni, milyen formát ölt az új óra. A munka még tavaly indult, a hosszú folyamat pedig májusban ért véget - hogy milyen specialitásokkal vértezték fel az órát, arról itt írtunk korábban. Ám az i-re a pont kedden került, ekkor leplezték le ugyanis a fa-időspirál formációt.

Habár a békéscsabaiakat eleinte megosztotta az alkotás, sokan örülnek annak, hogy végre ismét óra díszíti a Korzó teret. Az egyik járókelő például kérdésünkre elmondta, örül az új órának, és annak, hogy a város folyamatosan szépül. Stábunkkal azt is megosztotta: nemrég a vonaton beszélgetett egy ismeretlen fiatalemberrel, aki sok más városban járt már, és Békéscsaba, illetve Kaposvár tetszett neki a legjobban.

Az alkotás mintegy 8 mázsát nyom. A külső kerámia burkolat ellenáll majd az időjárás viszontagságainak, 1200 fokon égetették ki hozzá az agyagot. A végső, fát formázó alkotás 17 variációból született meg. 

Takács Győző, az óra alkotója elárulta: a földtörténeti korokhoz fűződő fa és az idő megformálása motiválta.  Mint mondta, mindegyik fának más és más az erezete, az előbukkanó, majd újra feltűnő járékosság a bújócskaszerű.Szerinte az idő is ilyen, ez is megjelenik az alkotásban.

A belváros rehabilitáció kettes ütemében határozott arról a városvezetés, hogy a korábbi óra helyére egy újat terveztetnek. 

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arról beszélt: a közgyűlés annak idején egyhangúlag szavazott arról, hogy a Korzó téren egy olyan műalkotást hozzanak létre, amely egyrészt esztétikai élményt nyújt, másrészt funkcionálisan óraként is működik.Hozzátette: reméli, hogy a békéscsabaiak tetszését is elnyeri az alkotás. Amint azt megtudtuk, a város közterei hamarosan újabb alkotásokkal gyarapodhatnak, a Munkácsy-negyed kialakításánál az önkormányzat ugyanis további dísztárgyakat tervez elhelyezni.

FEL