Kedden alakul meg az új Országgyűlés

2018. május 6. 15:39 | behir.hu

Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés, a mandátumot szerzett képviselőket Áder János köztársasági elnök köszönti, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre.

Az ülés - a parlament honlapján közzétett napirendi javaslat szerint - az államfő köszöntőjével kezdődik; ezt követően Áder János megnyitja az ülést és bejelentést tesz a megbízólevelek átvételéről.

A Himnusz után a köztársasági elnök felkéri a korelnököt és a korjegyzőket az ülés vezetésére, majd a megválasztott képviselők döntenek az alakuló ülés napirendjéről.

A javaslat szerint a Ház meghallgatja Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke beszámolóját az országgyűlési választásról.

A mandátumvizsgálat eredményét - amely tanácskozási szünetben zajlik -, valamint az igazolt képviselők és a nemzetiségi szószólók névsorát a plenáris ülésen ismertetik.

A 199 fős parlamentben a Fidesz-KDNP 133, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, az LMP 8, az Együtt 1 mandátumot szerzett, további 1 képviselő függetlenként dolgozik és ugyancsak 1 képviselője lesz a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.

A képviselők és a nemzetiségi szószólók esküt tesznek, ezt követően bejelentik az új Országgyűlés megalakulását és a 2014-ben megalakult kormány megbízatásának megszűnését.

Az alaptörvény értelmében a parlament megalakulásával a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát azonban nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

 

Áder János április 17-én Orbán Viktort kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére

 

Az államfő az ülésen javaslatot tesz a miniszterelnök személyére. Áder János április 17-én Orbán Viktort, a választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére.

A Ház - egy újabb szünetben - ellenőrzi az esküokmányokat és bejelentést tesz a képviselői összeférhetetlenségről.

A parlament vita nélkül határoz a választási beszámolókról, majd a korelnök bejelenti a képviselőcsoportok megalakulását. Titkos szavazással megválasztják az Országgyűlés elnökét, aki ezt követően szintén esküt tesz. Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke korábban közölte, hogy ismét Kövér Lászlót javasolják a házelnöki tisztségre.

A képviselőcsoportok vezetőinek közös indítványára - vagy ennek hiányában a házelnök javaslatára - az Országgyűlés nyílt szavazáson megválasztja az alelnököket és a jegyzőket. Ekkor választják meg a törvényalkotásért felelős alelnököt is, aki megválasztásának tényével és időpontjában a törvényalkotási bizottság elnökjelöltjévé válik.

A személyi javaslatokhoz nem lehet módosító javaslatot benyújtani, a tisztségviselőkről az Országgyűlés személyenként, vita nélkül határoz.

A frakcióvezetők nevének bejelentésével, valamint a házelnök és az alelnökök megválasztásával feláll a Házbizottság.

Az elnöklést átveszi az Országgyűlés megválasztott elnöke, aki köszöntőjét követően javaslatot tesz a háznagy személyére. Őt nyílt szavazással választják meg, majd összehívják a Házbizottság alakuló ülését.

 

Az alakuló ülés utolsó döntéseként létrehozzák a parlamenti bizottságokat

 

Az alakuló ülés utolsó döntéseként - ugyancsak házelnöki javaslatra - létrehozzák a parlamenti bizottságokat, továbbá határoznak azok tisztségviselőiről és tagjairól. A 2018 és 2022 közötti parlamenti ciklusban a pártok előzetes megállapodása szerint 15 bizottság jön létre, ebből 10-nek a kormánypártok, 5-nek az ellenzék adja az elnökét.

A bizottságokról szóló határozati javaslatról a parlament vita nélkül dönt, egyidejűleg megválasztja a törvényalkotási bizottság alelnökét és tagjait. A bizottság elnökének személyéről az Országgyűlés külön határoz.

A Szózat elhangzása után berekesztik az alakuló ülést és bejelentik az Országgyűlés soron következő ülésének időpontját.

Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatán 29 törvényjavaslat, 1 határozati javaslat és 5 beszámoló marad az előző ciklusról.

 

Forrás: MTI

 

 

További programok »

FEL