Kárpát-medencei Fazekas és Népzenei Találkozó

2017. június 13. 11:20 | Knyihár Mihály

Míves ékszerdoboz volt a hétvégén, Mezőmegyeren az Arany János Művelődési Ház és környéke, ahol június 9-e és 11-e között zajlott a  III. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozó.

Futó Zsolt, a rendezvény ötletgazdája, Zalai Erika, az Arany János Művelődési Ház szakmai vezetője, Garay Éva főszervező, valamint a Csabagyöngye Kulturális Központ stábja és találkozó számos segítője és résztvevője mindent megtett azért, hogy valódi értékeket, népzenét, néptáncot láthasson, hallhasson a közönség, vagy akár aktív részese, énekese, táncosa legyen ennek a csodának. Újdonságként idén volt közösségi és cserebere asztal, és idén a pedagógusoknak kreditet adó Így tedd rá! program képzését és biztosították.

A számos fellépő között ott volt például a Kaláka együttes, a Palatkai Banda, az Eszterlánc Navratil Andreával kiegészülve, de a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes és az Arany János Művelődési Ház csoportjai is szerepeltek. Volt fazekas-találkozó, főzőverseny, és felvonultatták kínálatukat a Mezőmegyeri Kézművesfalu kézművesei. A gyerekek festhettek, népi játékokkal ismerkedhettek, az egészen apróknak pedig a népzenén alapuló babahöcögtetőt tartottak.

Értékekben, élményekben gazdag volt az idei találkozó is Mezőmegyeren, ahol mindenki jól érezhette magát.

 

További programok »

FEL