Kállai Ferenc-díjat kapott az ügyelő

2016. április 1. 05:30 | Fekete Kata

Kállai Ferenc-életműdíjat kapott a Békéscsabai Jókai Színház ügyelője, Kadelka László.  Az elismerést a volt Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészi munkájában a múltban és a jelenben legalább húsz évig közreműködő színészek és technikai munkatársak kapják meg minden évben - írja Jókai színház. A színház világnapján átadott díj célja Kállai Ferenc emlékének és a művészpályák kiemelkedő produktumainak megőrzése az utókor számára. A 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc végrendeletében egy alapítvány létrehozásáról rendelkezett, melyet özvegye segítségével sikerült életre hívni. A Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze a színházat egységként értelmezte, minden munkatárs munkáját egyenrangúnak tartotta, az előadás ugyanolyan fontos részének tekintette a közönség által látott színészi, rendezői munkát, s az ehhez szükséges színpad mögötti tevékenységet.  A rangos elismeréshez a Jókai Színház egész társulata szívből gratulál!

FEL