Június közepén kezdődik a Szarvasi Vízi Színház idei évada

2023. június 2. 09:17 | behir.hu

Június 16. és augusztus 21. között rendezik meg a Szarvasi Vízi Színház 13. évadát, amelyben ezúttal is minden nap előadással és műfaji sokszínűséggel várják a látogatókat - hangzott el a programot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, a vízi színház megálmodója kiemelte: nagyon komoly értéket képvisel a színház, a kultúra akkor, amikor gazdasági válság, háború, háborús infláció van. Megjegyezte, sok szabadtéri színház idén nem vagy nem a megszokott előadásszámmal tudja megrendezni a nyári évadot, így igazán különleges a Szarvasi Vízi Színház, ahol minden az elmúlt években kialakult és megszilárdult rend szerint zajlik.

Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, nagy eredménynek tartja, hogy meg tudták őrizni az ingyenes és a fizetős előadások körülbelül fele-fele arányát. Az, hogy 9 előadásra már nem lehet jegyet kapni, véleménye szerint jól jelzi, a színházra szükség van.

Seregi Zoltán művészeti vezető, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója kiemelte, hogy már februárban sokan érdeklődtek a programok iránt, mert ahhoz akarták igazítani szarvasi nyaralásukat.

Babák Mihály (Fidesz-KDNP), Szarvas polgármestere elmondta, igyekeznek fejleszteni a színházat, a két bástya tetejét szeretnék fedetté tenni és ott páholyokat kialakítani, ez a beruházás - ahogyan a hangtechnika megújítása is - várhatóan a következő évadra készül el. Hozzátette, megállapodtak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel (MATE) két, a színház mellett lévő ingatlan megvételéről több mint félmilliárd forint értékben. Az egyik rossz állapotú épületet lebontják, a helyén parkosítanak és parkolókat alakítanak ki, a másikat díszletraktárként és új közösségi térként, képtárként használják majd.

Melis János, Szarvas címzetes főjegyzője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az évad "nulladik napja" június 13-án lesz, amikor a Szent István Filharmonikusok adják elő a János vitézt a vízi színházban.

Az évad a Békéscsabai Jókai Színház Anconai szerelmesek című darabjával nyílik, és a hagyományoknak megfelelően zenés díjkiosztó gálával zárul.

A belépődíjas előadások között idén látható lesz egyebek mellett a Neoton musical a Magyarock Dalszínház előadásában; a Boeing, boeing-Leszállás Párizsban című bohózat; a Monte Cristo grófja; a Lili bárónő című operett; a Honfoglalás rockopera a Nemzeti Lovas Színház előadásában; a Csárdáskirálynő; a Fővárosi Nagycirkusz A sztyeppe illata című produkciója; Szűcs Nelli Fedák Sáriról szóló önálló estje; Karinthy Frigyes A bűvös szék című vígjátéka a Karinthy Színház előadásában és a Szibériai csárdás a József Attila Színház vendégjátékában.

Idén is lesznek ingyenes programok, folytatódik a Vers a víz fölött és a Zene a víz fölött sorozat (egyebek mellett Liszi Melinda és Szőke Pál verses estjével; Szász Borisz és Kiss Viktória, valamint Nádra Kitti és Puskás Dániel zenés estjével; Soós Emőke mesemondó estjével). Lesz beszélgetés Gögh Edit neurológus-pszichiáterrel, Balázs Anita meseíróval és Rózsa György televíziós műsorvezetővel.

A gyerekeket hat előadással várják, egyebek mellett a Hókirálynővel, a Micimackó kuckójával, a Kincskereső kisködmönnel, a Rumini Ferrit szigeten című darabbal és a Bubó doktor rendel című produkcióval.

Július 13. és 26. között a szarvasi Cervinus Teátrum szervezi a XII. Cervinus Művészeti Fesztivált, ahol egyebek mellett a Békési betyárok című folk musicalt, az Édes Annát és a Tessedik Sámuelről szóló Akácembert adják elő, de látható lesz A kurta ing históriája című táncmesejáték, Melis György 100 címmel ünnepi opera- és operettgála, valamint Tessedik 55 címmel a Tessedik Táncegyüttes jubileumi műsora - közölte a programismertetőn Dósa Zsuzsa, a szarvasi Cervinus Teátrum művészeti igazgatója.

A Szarvasi Vízi Színház tulajdonosa a szarvasi Cervinus Teátrum Művészeti Társaság Nkft.; a Magyar Teátrumi Társaság Nkft. üzemelteti a Békéscsabai Jókai Színház műszaki, szakmai közreműködése mellett. Előadásokat a teátrumi társaság tagszínházai hoznak a Békés vármegyei városba.

A részletes programkínálat elérhető a www.viziszinhaz.hu oldalon.

Forrás: MTI

További programok »

FEL