Június 2-án jön a csabai sörfesztivál!

2017. május 18. 17:00 | Horváth Szabolcs

Június első hétvégéjén indul a fesztiválszezon Békéscsabán. Három napon keresztül várja a látogatókat az idén 17 éves Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé. A gasztronómia és a különleges kézműves sörök mellett fontos szerepet kapnak a zenei programok is. A szakemberek szerint a turizmus szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bíró fesztivál a helyi minőségi alapanyagok bemutatásának is teret biztosít.

A hagyományos programok mellett újdonságok is lesznek az idei fesztiválon. Többek közt helyi kisvállalkozások mutatják majd be kézműves söreiket a nagyközönségnek és illusztris belga vendégek is érkeznek, akik a több száz éves hagyománnyal bíró különleges készítményeikkel érkeznek Békéscsabára.

– Ennek kapcsán konferenciát szervezünk, ami a kisüzemi sörök és főzdék útját mutatja be. Ez azért is nagyon aktuális, egy kormányzati javaslat szerint ugyanis javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni - mondta Bora Imre, a 17. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé fesztiváligazgatója.

A sajtótájékoztatón Békéscsaba alpolgármestere azt mondta: fontos a kiváló helyi alapanyagok bemutatása és a kistermelők támogatása, akár egy ilyen gasztronómiai fesztiválon is. Hanó Miklós szerint az itt termő jó minőségű árpa, a sör alapja, Békés megye pedig mindig is az ország éléskamrája volt.

– Fontos, hogy a hazai, jó minőségű sertésállomány - amelynek száma töredékére csökkent - ismét növekedésnek induljon. Minden ilyen rendezvény jó lendületet tud adni ehhez a fejlődéshez – fogalmazott Hanó Miklós.

Szarvas Péter a helyi turisztika fejlődését emelte ki. Békéscsaba polgármestere elmondta: több nagy fesztivál is elmarad idén, így még nagyobb látogatottságra számít a csabai sörfesztiválon.

– Békéscsaba szálláshelyei és vendéglátóipari egységei ilyenkor megtelnek. Ez természetesen jót tesz a város gazdaságának is. Az ide látogatók betérnek a Munkácsy Múzeumba, ismerkednek Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomával. Bízom abban, hogy Békéscsaba egyre többek érdeklődését felkelti, és a fesztivált követően is visszatérnek majd hozzánk - nyilatkozta Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere.

A megyei agrárkamara elnöke szerint ezek a fesztiválok az agrárium és az élelmiszeripar seregszemléi.

– Békés megyében csodálatos ételeket lehet kapni. Ahol ilyen kiváló az agrárium, ott a konyhaművészet, a gasztronómia is csúcsokat dönget – fogalmazott dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdaságikamara Békés Megyei Szervezetének elnöke.

A Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén június 2-ától három napon át várják a gasztronómia szerelmeseit.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL