Jövő héten indul az adventi adománygyűjtő akció

2022. október 26. 15:12 | Szabó Judit

Adománygyűjtő akciót hirdetett a Békéscsabai Turisztikai Egyesület, melyhez idén is csatlakozik a Békéscsabai Médiacentrum Kft., a Békéscsabai Városfejlesztési Kft., valamint a Csabagyöngye Kulturális Központ. Az adományokat november másodikától december tizennegyedikéig lehet leadni.

Az adventi adománygyűjtő akciót már a korábbi évben is megszervezte a fentebb említett négy szervezet, akkor több, mint háromszáz ajándékot sikerült eljuttatni a békéscsabai, rászoruló családoknak.

– Ez a csapat már tavaly is kiválóan tudott együttműködni a nemes cél megvalósítása érdekében. Közös felelősségünk az, hogy ezt az akciót ismételten megvalósítsuk. Az adományok befogadása után az ajándékokat becsomagoljuk és felcímkézzük – emelte ki Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke. 

Az ajándékok a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, valamint az Egyensúly AE Egyesület közreműködésével jutnak majd célba.  A tavalyihoz képest újítás, hogy idén tartós élelmiszert is lehet adományozni, illetve várják a cipősdobozokat, amelyekben a meglepetéseket lehet elhelyezni.

– Mindenképpen szeretnénk hangsúlyozni, hogy jó minőségű, de használt játékokat is elfogadunk. A dobozokba lehet rakni édességeket, illetve a felnőtteknek is szeretnénk segíteni, ezért tartós élelmiszert is fogadunk – mondta el Opitzerné Tóth Zsanett, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. projektmenedzsere.

A szervezők arra kérik az adományozókat: jelöljék meg, hogy a cipősdobozban lévő ajándék milyen nemű és korú gyermeknek adható, valamint írják rá azt is, ha tartós élelmiszert helyeztek el benne. Ha valaki ömlesztve szeretné ajándékát átadni, azt is megteheti. A szervezők munkatársai a be nem csomagolt adományokat szortírozzák, becsomagolják, majd felcímkézik. 

Az adományokat november 2-től december 14-ig lehet leadni a Békéscsabai Médiacentrum Szabadság téri szerkesztőségében, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. Szent István téri irodájában, valamint a Csabagyöngye Kulturális Központban, hétköznapokon, munkaidőben, 9 és 17 óra között. 

További programok »

FEL