Jövő biztonsága

Fotók: Papp Ádám / behir.hu

Az innovatív középiskolásokat díjazták Békéscsabán

Csütörtökön délután adta át az „Innovációs Díj 2022” című elismeréseket a Békés Megyei Műszaki Haladásáért Alap Alapítvány. A díjat fiatal, tehetséges tanulók számára osztották ki, akik kidolgozott pályaműveikkel és ötleteikkel egy adott szakág fejlődését segíthetik elő.
2023. március 1.

Újrapapír óvodások kezéből

Papírgyárrá változott át a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Széchenyi ligeti székhelye, szerdán. A mintegy 140 megjelent gyermek megismerkedhetett az újrapapír fogalmával és annak legyártását is testközelből tapasztalhatta meg.
2023. március 1. 15:26 | Fajó Attila
Tovább olvasom
2021. november 27.

Babafasort ültettek a kerékpárút mellett Békésen

Az elmúlt egy évben született békési gyermekek és szüleik tiszteletére gömbkőris fákat ültettek a Békésre vezető 470-es jelű főút melletti kerékpárút mentén, hogy azok árnyat adjanak a kerékpározóknak, illetve a településre érkezőket ez a különleges „babafasor” fogadja. A programot tavaly indította el az önkormányzat, amely az idei eseménnyel együtt közel 220 facsemete ültetését eredményezi.
2021. november 27. 10:55 | Papp Ádám Sándor
Tovább olvasom
2021. november 17.
2021. október 28.

Formálódik Békéscsaba klímastratégiája

Békéscsaba klímastratégiájáról szóló konferenciának adott otthont a Csabagyöngye Kulturális Központ. A csütörtökön délelőtt tartott szakmai fórumon Szarvas Péter polgármester kihangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy a városban tiszta víz, levegő és környezet legyen a jövőben is, annak érdekében, hogy a megyeszékhely élhető és szerethető maradjon.
2021. október 28. 16:35 | Erdei-Kovács Zsolt
Tovább olvasom
2021. július 12.
2021. július 7.

Három év alatt több, mint tízszeresére nőtt az elektromos töltőállomások száma

Tovább bővülhet az elektromos autótöltők száma Magyarországon – a cél egy egész országot lefedő hálózat kialakítása. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a kereslet a villanyautók iránt, ennek megfelelően a töltőhálózat is fejlődik. Három év alatt több, mint tízszeresére nőtt a töltési kapacitás.
2021. július 7. 17:31 | Papp Ádám Sándor
Tovább olvasom
2020. november 19.
2020. július 3.
2020. június 20.
2020. június 12.
2020. május 26.

"Házhoz megyünk" program – ezúttal Kaszaperre látogattak a Békés megyei rendőrök

Kaszaperen jártak a Békés megyei rendőrök a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács mobil bűnmegelőzési centrumával. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai rendszeresen tartanak tájékoztatókat, rendezvényeken a megye kistelepülésein. A szakemberek célja, hogy széles körben terjesszék a tapasztalatok alapján gyakrabban előforduló bűncselekményekkel, és azok megelőzési lehetőségeivel kapcsolatos információkat.
2020. május 26. 13:21 | behir.hu
Tovább olvasom
2020. április 27.
2020. április 26.

A vírus idején is van segítség a bántalmazott gyerekeknek

Elindult a #nehagyd #vansegítség #kérj segítséget kampány. A gyermekbántalmazás és elhanyagolás a koronavírusos időben még több gyereket, fiatalt érinthet, hiszen a környezetük most nem vagy kevéssé tud odafigyelni rájuk. Fontos tudni, hogy ebben a „bezárkózott” időszakban is tudnak a bántalmazottak segítséget kérni – segélyvonalak valamint online felület állnak rendelkezésre, ahova az érintettek fordulhatnak.
2020. április 26. 18:29 | behir.hu
Tovább olvasom
FEL