Jól teljesített a chipsadó az elhízás elleni harcban

2017. június 15. 14:01 | Mikóczy Erika

A chipsadó után újabb, az egészséges életmódot célzó intézkedésekről beszélt a Magyar Időknek Rétvári Bence államtitkár. A kormány egyik első egészségvédő intézkedését, a chipsadó eredményeit a brit The Economist című lap e heti száma is méltatta. Az elhízottság és a túlsúly világjelenség, a problémakör összetettségéről egy orvos szakértő is nyilatkozott a Magyar Időknek.

– A rövid távon megjelenő eredmények mellett, mint amilyen az egészségügyi dolgozók béremelésére fordított bevételek, még fontosabbak a hosszú távon mutatkozó kedvező hatásai a chipsadóhoz hasonló újításoknak – nyilatkozta lapunknak Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára rámutatott: egészségesebb fogyasztói szokások kialakításával későbbi egészségügyi kiadások előzhetők meg, és az egészségesen eltöltött évek számát is növelni lehet. – Az embereknek az egészségesebb életmód felé terelésében pedig a megfelelő adókon kívül a különböző kampányok, egészség-népszerűsítő programok is hatásosan működnek a tapasztalat szerint. A szerdán befejeződött, a vízfogyasztás fontosságát tudatosító programhoz hasonló, egy-két hónapig tartó kezdeményezések után a diákok kétharmada változtatott szokásain – húzta alá a politikus.

– A kampányokon kívül a megfelelő szabályozás is fontos, például az iskolákban a chipsadó hatálya alá eső termékeket kitiltották az automatákból és a büfékből, valamint a minden­napos testnevelés, beépülve a tanulók életébe, rászoktat az egészséges életmódra – fogalmazott Rétvári. – Azzal pedig, hogy a korábbi 40 ezer helyett ma már csak hétezer helyen lehet dohánytermékeket venni, a dohányzás is jelentősen visszaszorult. A boltokban ma már szigorúbban ellenőrzik, hogy az ital- vagy dohányterméket vásárló valóban 18 éven felüli – tette hozzá az Emmi államtitkára. A jövőben tervezett megelőző intézkedések közül a szűrőprogramok kiterjesztését, az azokon való részvétel erősebb ösztönzését emelte ki.

A 2011-ben bevezetett chipsadó jótékony hatásairól a The Economist című brit lap is írt e heti számában. A magas cukor-, só-, illetve zsírtartalmú élelmiszerekre magasabb adóterheket kivető chipsadóval kapcsolatban a hetilap kiemelte: az intézkedés következtében 2015-ig 61,3 milliárd forint bevétel keletkezett, amelyet a közegészségügyre fordított a kormány. A cikk kitért arra is, hogy felmérések szerint a gyártók 40 százaléka csökkentette termékei egészségtelen összetevőit, valamint hogy a vásárlók is nagyobb hajlandósággal vesznek olcsóbb, ám egészségesebb élelmiszereket. Azt is megemlítették, hogy a chipsadó bevezetése után három évvel tíz százalékkal csökkent a cukros üdítőitalok fogyasztása.

– A chipsadóhoz hasonló intézkedések azért is jelentenek fontos lépést az elhízás elleni harcban, mert a jelentős túlsúly a fejlett fogyasztói társadalmakban egyre nagyobb problémát jelent – nyilatkozta lapunknak Halmy László­né Eszter orvos, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke. Biztató fejlemény, hogy a kormány reagált erre a problémára, ám hosszabb távú stratégiára lenne szükség, mert az elhízottságnak olyan sokrétű kihatása van a fizikai, a mentális és a szociális egészségünkre, jóllétünkre, hogy népegészségügyi mutatónak, a társadalom egészségi állapotát tükröző képnek is tekinthető.

Forrás: Magyar Idők

További programok »

FEL