Jó eséllyel indulnak a koraszülöttek

2016. június 25. 04:25 | Laczkó Viktória

Fontos a koraszülötteknél, hogy a születés után minél hamarabb beinduljon az anyatejes táplálás, hiszen így erősödik meg a gyermekek immunrendszere. A nemrég a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház koraszülött osztályára szoptatóágyak érkeztek, ahol kényelmes helyet biztosítanak a szoptatáshoz, de az úgynevezett kenguruztatást is ezekben végzik a szülők.

Puskás Adél és testvére, Sanyika kizárólag együtt szeret az udvaron felállított trambulinban ugrálni. Adél 8 évvel ezelőtt az egyik legkisebb súllyal született gyermek volt a gyulai neonatális osztályon, mindössze 600 grammal jött a világra a 23. héten. Négy hónapot töltött a kórházban, ahol az anyaszállásnak köszönhetően édesanyja végig a közelében lehetett. - Végig anyatejet kapott, születésétől kezdve egészen két éves koráig. Nagyon fontos volt a mozgás fejlődése, hiszen a mozgásfejlődés és az idegrendszer fejlődése nagyon szoros összefüggésben van. A kórházból hazakerülés után gyógytornász foglalkozott vele, én magam is tornáztattam és nagyon szépen elkezdett fejlődni, mind az idegrendszere, mind a mozgásszervei - vélekedett Puskásné Szabó Mariann.

Adél leginkább úszni, néptáncolni és rajzolni szeret. Az iskolában kiváló eredményeket elérő kislány kicsit megkésve, de teljesen utolérte a kortársait.

A Neonatalis Intenzív Centrumban azon dolgoznak, hogy a koraszülöttek mihamarabb megerősödjenek és hazamehessenek a családjaikhoz. - 12 órás műszakban dolgozunk. Reggel egy nappali műszak úgy zajlik, hogy 6 óra előtt megérkezünk, fél 7ig átadás van, elmondjuk, hogy hány gyerek van, mire kell figyelni. Fél 7kor bejövünk megnézzük a gyerekeket, vizitelünk - foglalta össze Kiss Mónika, a NIC részleg, csecsemőápolója. Az ápolók minden rezzenésüket figyelemmel kísérik a gyerekeknek.

Az immunrendszer megerősítéséért fontos, hogy a gyermekeknél minél hamarabb megkezdődjön az anyatejes táplálás, ha lehet 6 órás életkoron belül- mondta el dr. Zátonyi Adél, a NIC részleg, neonatológus főorvosa. Nemrég az osztályra szoptatóágyak érkeztek, amelyek úgynevezett kenguruztatásra is alkalmasak. Így a babák már nagyon korai szakaszban az inkubátor helyett az anya vagy az apa mellkasán pihenhetnek, ezzel kialakítva a korai kötődést, serkentve az anyatej képződését. - Nagyon kényelmesen föl lehet tenni a lábat, ugyanis az édesanyák egy része még ilyen dagadó lábbal, vizenyősséggel küzdenek. Ezeken is segít, hogy a három órán keresztül egy szépen feltámasztott lábbal, kényelmes pozícióban van a babája mellett. Természetesen utána ebben is szoptatnak, nemcsak kenguruágy, hanem szoptató ágy, mind a kettő funkciónak megfelel. Ez egy nagy előre lépes a korábbiakhoz képest.

A 12 ággyal, két kórteremmel működő gyermekosztályra azok a súlyos állapotú újszülöttek kerülnek, akiknél intenzív megfigyelésre, illetve beavatkozásokra van szükség. Évente 30-35 1500gram súly alatti gyermeket látnak el, és végül szinte minden gyermek hazakerül a családjához. Országos szinten Békés megye a 2. helyen áll e tekintetben, ugyanis az 1500g alatti, igen kis súlyú koraszülöttek túlélése 90% feletti.

További programok »

FEL