Jelentősen csökkent a forgalom idén az ingatlanpiacon Békéscsabán is

2023. december 30. 13:09 | Vincze Attila

A nehéz gazdasági helyzet, a magas infláció és hitelkamatok miatt mintegy negyven százalékkal esett vissza idén az ingatlanpiac forgalma tavalyhoz képest. A várt árcsökkenés azonban elmaradt, Békéscsabán átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak, valamint az albérleti díjak is legalább ekkora mértékben nőttek a városban.

Kovács Viktor, a Duna House békéscsabai franchise partnere megkeresésünkre elmondta, hogy az év első felében csak azok vásároltak ingatlant, akiknek feltétlenül szükséges volt, de a második félévben már megjelentek a befektetők is a piacon. Mint fogalmazott, az árak várt, nagymértékű csökkenése az idei évben is elmaradt és bár például országosan enyhülés tapasztalható a panellakások árszintjét tekintve, Békéscsabán ezzel szemben máshogy alakultak a költségek. 

– A panellakások árszintje nálunk stagnált, viszont a téglalakások esetében 16 százalékos, míg a családi házak esetében tíz százalékos négyzetméterenkénti áremelkedés volt tapasztalható. Békéscsabán ennek köszönhetően nagyjából 12 százalékkal emelkedtek az idei évben a négyzetméterárak, átlagosan pedig a vevők 25 százalékkal többet, több mint 21,5 millió forintot fordítottak ingatlanvásárlásra – emelte ki.

Amennyire gyengén teljesített a lakáspiac 2023-ban, annyira jól mentek az albérletek. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy azok a családok, akik nem tudtak a magas hitelkamatok miatt lakást vásárolni, vagy ezen döntésüket elhalasztották, inkább egy másik, számukra megfelelőbb albérletet választottak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője megkeresésünkre reagálva elmondta: országosan 13-14 százalékkal emelkedtek az albérleti díjak 2022-höz képest.

– Békéscsabán is a tavaly év végi 80-90-ezer forintos átlagos bérleti díj már 100 ezer forintra emelkedett és gyakorlatilag utolérte a békéscsabai albérletárszint a miskolci kiadó lakások bérletidíj szintjét, ami azért is kiemelkedő, mert Miskolc az egyik legnagyobb egyetemváros és ehhez a bérletidíjszinthez tudott Békés vármegye székhelye is felzárkózni az albérletárak tekintetében – jegyezte meg.

Balogh László hozzátette, arra számítanak, hogy 2024-ben már aktívabb lesz az ingatlanpiac, mint idén, köszönhetően például a januártól érkező CSOK Plusz támogatásoknak. Szerinte az ingatlanárak valószínűleg egy enyhe, néhány százalékos emelkedést mutatnak majd jövőre, az albérletpiacon viszont ennél valamivel nagyobb drágulás várható. 

További programok »

FEL