Japánvirsli - Tovább fejleszt a Gyulahús

2017. március 17. 16:42 | Busi Ottó

Idén is részt vett a Gyulahús a tokiói Foodex élelmiszeripari kiállításon, ahol sikerrel mutatta be termékeit az ázsiai érdeklődőknek. A japán piac meghódítása a cég számára azért is fontos, mert innen kiindulva az egész távol-keleti régió elérhetővé válhat.

A cég folyamatosan teszteli a piacot, hogy megtalálja azt a terméket, amely az ázsiai fogyasztók ízlésének a legjobban megfelel. A japánok az édesebb ízesítésű termékeket keresték, legnagyobb sikere a fűszerpaprika nélküli szaláminak volt. A Gyulahús azonban itt nem áll meg, tovább keresik azokat a termékeket, amelyekkel be tudnak törni az ázsiai piacra.

Daka Zsolt a cég ügyvezetője elmondta: közös termékfejlesztésbe kezdtek egy japán kereskedővel, akivel egy a japán piacra szánt virslit fejlesztenek. A termék ugyan még nincs teljes egészében kész, de jó irányba haladnak, amit a japán partner is megerősített. A cégvezető hozzátette: a következő lépés az, hogy különböző variációkat készítenek a termékből és várják a japán partner visszajelzéseit.

A város mint tulajdonos részéről Kónya István alpolgármester is a jövő terveit és feladatait hangsúlyozta. A városvezető elmondta: a termelés növelése érdekében felépítenek egy töltelékáru részleget, és szeretnék, ha a későbbiekben egy vágóhíd létesülne Gyulán.

A beszámolót követően a megjelentek egy emlékkoszorú elhelyezésével tisztelegtek Stéberl András, Gyula város húsiparának ikonikus alakja előtt.

[gallery ids="28213,28212,28211,28210,28209,28208"]

További programok »

Gyula

FEL