Folytatódik a családvédelmi akcióterv

2020. január 1. 18:53 | behir.hu

Január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, az egyik új támogatás a négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége, amelynek köszönhetően minden olyan anya, aki legalább négy gyermeket nevel vagy korábban saját háztartásában felnevelt, élete végéig mentesül a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség alól.

Hozzátette, az adómentesség – amely negyvenezer anyát érinthet évente – párhuzamosan érvényesíthető a családi adókedvezménnyel, és akkor is jár, ha elveszítette egy gyermekét.

Szintén január elsején lép életbe a nagyszülői gyed, így a még nem nyugdíjas nagyszülők is jogosulttá válhatnak gyermekgondozási díjra (gyed), ha vállalják, hogy részt vesznek unokájuk gondozásában, nevelésében, amíg a szülők dolgoznak. A nagyszülői gyed havi összege legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének hetven százaléka, tehát 2020-ban 225 288 forint lehet, de ha több unokára vigyáz a nagyszülő, akkor ennek az összegnek a többszörösét is kaphatja.

Az államtitkár felidézte, a családvédelmi akcióterv július elsején indult és olyan támogatásokat tartalmaz, mint a babaváró vagy az autóvásárlási támogatás, de népszerűek a különböző otthonteremtési kedvezmények is, mint a csok vagy a falusi csok.

Forrás: MTI

További programok »

FEL