Ismét diáknaptárt kaptak az iparkamarától a végzős általános iskolások

2018. szeptember 12. 17:34 | behir.hu

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs programjában a szakmák tanulására ösztönző speciális diáknaptárakat oszt ki a nyolcadikos osztályos tanulóknak. A kezdeményezés második éve tart, és idén már a pedagógusoknak szánt naptárral is kiegészült.  Békés megyében 80 iskola 2000 diákja kap a kiadványból.

 

 

Elsőként a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyolcadikosai kapták készhez a diáknaptárjukat szerdán. A pályaorientációs kiadványt a gyerekek is hasznosnak találták.

– Nagyon tetszik, hogy sok információt tartalmaz a továbbtanulással kapcsolatban. Megtaláltam benne a ballagási időpontját, és azt is, hogy mikor lesz vakáció – jegyezte meg az egyik tanuló, Nagy Balázs.

Laczkó Irén, a Kazinczy iskola intézményvezetője kiemelte: a pályaválasztás nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is nagy feladat és felelősség, éppen ezért ebben a döntésben az iparkamarával együttműködve próbálnak irányt mutatni.

– Nyolcadik évfolyamon meghatározó feladatunk a középfokra való beiskolázás, és ebben többen segítenek bennünket. Többek között az iparkamara is nagyon sok segítséget nyújt. Témanapra jönnek hozzánk, különböző lehetőségeket kínálnak például üzemlátogatásra, de szakembert is felajánlanak ebben a tekintetben. Ettől függetlenül mi is keressük és kínáljuk a lehetőségeket a gyerekeknek – fogalmazott Laczkó Irén.

 

 

Mészárosné Szabó Anna szakképzési osztályvezető elmondta: a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara múlt évben azzal a céllal indította el a kezdeményezést, hogy a szakmák tanulására ösztönözze a gyerekeket.

– A tavalyi diáknaptárunknak nagy sikere volt, sok visszajelzést kaptunk, hogy a tanulók használták a körültekintő döntésre felhívó, a szakmák tanulására ösztönző kiadványunkat. Itt van tehát a folytatás, és kiegészítésként az a pedagógusoknak szánt naptár is, amely reményeink szerint a tanári szobák falán elsősorban az érintett osztályfőnökök munkáját segíti. A kiadvány a Nemzetgazdasági Minisztérium erre a célra felhasználható pályázata keretében valósult meg, ám az előírt példányszám többszörösét biztosította a békéscsabai Progresszív Nyomda Kft. támogatása. Köszönjük a partnerséget! – nyilatkozta Mészárosné Szabó Anna.

 

 

A megye 33 településére jut a diáknaptárból, így azt az általános iskolai tanulmányaik végén tartó diákok mintegy kétharmada veheti kézbe. A kiadványban a klasszikus diáknaptár a szakmák tanulásához kapcsolódó speciális információkkal egészül ki.

Mészárosné Szabó Anna kiemelte, hogy az iparkamara – pályaorientációs tevékenysége keretében – több formában is megszólítja a pályaválasztás előtt állókat. Osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket tartanak, üzemlátogatásokat szerveznek, mindemellett szeptember végén 2 340 általános iskolás és középiskolás diákot utaztatnak a szakmák Európa-bajnokságára, az Euroskills Budapest 2018-ra, ahol a 27 versenyzőből 4 Békés megyei fiatal szakmunkás képviseli hazánkat a versenyen.

 

Szabó Rita, Mikóczy Erika

 

További programok »

FEL