Irodalom és képzőművészet karöltve est

2015. november 24. 14:09 | behir.hu

Az Irodalom és képzőművészet karöltve estet immáron harmadik alakalommal rendezték meg az Ibsen Stúdiószínházban. Az est vendégei, egyúttal beszélgetőpartnerei Banner Zoltán művészettörténész és író, valamint Gnandt János képzőművész voltak. A két alkotó munkái együtt először 3 éve a Bárka folyóiratban jelentek meg, ahol Banner Zoltán írását Gnandt János festményei illusztrálták. Ekkor találkoztak a művészek útjai és együttműködésükből, barátságukból született meg ez az est.

Gnandt János 25 éve, ahogy ő fogalmaz: ,,színházi ember”, Banner Zoltán számára pedig az írás mindig is fontos helyen szerepelt az életében. A festőművész kiállításait több alkalommal az író nyitotta meg, aki verset is írt művész barátainak. A festő több stílusváltáson ment keresztül, mire megtalálta a hozzá legközelebb álló irányzatot. A művész munkáit éles vonalak és kontrasztos színek jellemzik. Gnandt János Aradról, Banner Zoltán  Kolozsvárról jött Békéscsabára hosszú évekkel ezelőtt, és mindketten az otthonuknak tekintik a várost, ahol megtalálták önmagukat és kiteljesedhettek a művészetekben. Többek között erről is beszélt a két művész hétfőn este.

A rendezvényen a verseiből olvasott fel az író, és korszakokra bontva a festő alkotásait is bemutatták. Számos érdekességet tudhattak meg a résztvevők a művészek életéről és útkeresésükről.

Kora Éva Robertina

FEL