Irány a sereg! – Önkéntesek jelentkezését várják Békéscsabán is – Videóval

A Magyar Honvédségben hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák teljesítenek szolgálatot. 2017 áprilisa óta már az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerbe is lehet jelentkezni.

Az önkéntes tartalékos katonai szolgálat létrehozásának az volt a célja, hogy kiegészítsék, és olykor tehermentesítsék a hivatásos és szerződéses állományt, valamint rendkívüli állapot és megelőző védelmi helyzet esetén az önkéntes tartalékosokat is bevethessék.

– 18-tól 65 éves korig nemtől függetlenül, bárki jelentkezését várjuk és el is fogadjuk. Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák szempontjából kiemelt fontosságú, hogy helyben hajtjuk végre az alkalmassági vizsgálatokat, nem kell elutazni Budapestre vagy Kecskemétre, semmilyen másik városba. Emellett a szolgálatot is a megyében lehet végrehajtani – mondta el az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda irodavezetője, Lipták József őrnagy.

Az önkéntes tartalékos katonák legtöbb esetben civil munkahelyeken dolgoznak. A kormány ezért arra törekedett, hogy különféle eszközökkel motiválja a munkáltatókat az önkéntes katonai szolgálat létszámának növelése érdekében, többek között a kiképzési idejére kompenzációt kapnak.

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,