– Mikor került kapcsolatba a harcművészetekkel?
– 1982-ben kezdődött, előtte birkóztam – versenyszerűen is – de elért az a misztikum, amit néhány filmben, képregényben lehetett látni, s ez a misztikum engem, egy húsz éves fiatalembert, aki a szombathelyi tanárképző főiskolára járt, megfogott. Ott találkoztam először a birkózásból a judo felé kacsingatva a keleti harci művészetekkel, ami nem volt rendkívüli a hasonló technikák, fogások, dobások miatt. Galla Ferenc mesteredző Judo övvizsgák című könyvében olvastam a különböző irányzatokról, első sorban a karatéról – hiszen minden fehér ruhás harcost karatésnak hittünk akkoriban – s ebben volt egy kis fejezet az aikidoról. Leírták benne, hogy ez a legnehezebben elsajátítható, a leghatékonyabb, s innentől kezdve persze, hogy ezzel szerettem volna foglalkozni. Rá néhány hétre a Schönherz Zoltán Budo SE tanfolyamot hirdetett judo és aikido szakosztályába, ahová lementem edzeni, mint testnevelés szakos tanárjelölt. Az először furcsa terembeli szokások később természetessé váltak. Néhány hónapig a judo-t is gyakoroltam, de aztán csak az aikido maradt, mert atletizáltam is mellette. Amikor hazajöttem Makóra nyáron, ott a birkózás már megszűnt, de volt kung-fu, all-sytle karate, dosihkan karate; és akkor 1985-ben, miután már korábban kialakult az a kapcsolat, hogy ezeket az irányzatokat gyakoroljuk együtt barátaimmal (Makó Jani, Kovács Miklós), elkezdtem gyermekszakkörként edzéseket tartani a József Attila Művelődési Központban, ahol dolgoztam. Döcögve indultunk, de elkezdtünk bemutatókat tartani – persze, mások voltak, mint a mostaniak – és 1989-re jutottunk oda, hogy létrehoztuk a Makó Budo Klub Sportegyesületet: doshinkan karate-do, kick-boksz, és az aikido szakosztályokkal.
– Mikor vizsgázott első danra?
– 1989-ben vizsgáztam Shihan Nobuyoshi Tamura japán nagymesternél, ami akkoriban nem volt egyszerű dolog. Csupán egy II. danos aikidos volt, Várszegi Rudolf mester, tehát ez egy magas fokozatnak számított. 1985-től az osztrák, grazi Michael Putz mestertől iaidot is tanultam, aki kiváló kick-box mester is volt.
– Makón külön fogalmat jelentettek a legendás BUDO-gálák, aminek ön volt az ötletgazdája. Honnan jött az ötlet? Ez egy nagy nyitottságot feltételez…
– Birkóztam, cselgáncsoztam, karatéztam, aikidóztam, plussz az eszközös harci művészetek, így kialakult egy széles rálátás. Rivalizálás is volt még. Összeültünk olyanokkal, mint Kis Jani, Juhász Zoli, akik mást is műveltek, s elhatároztuk, hogy szervezzünk egy ilyen versenyt. Először a Rusz Alajos vezette szegedi Jiu-jitsu csapattal négy kategóriában rendeztünk mérkőzéseket. Aztán felmerült, hogy ki bíráskodjon, végül Alajossal ketten vezettünk, oda- visszavágós alapon. 1989-ban kezdtük, Makón a verseny nyitott volt. A következő évben teljesen nyitott lett, súlycsoportok nélkül, négy sarokbíróval, telt házas teremben. Ezek nagy sikerrel mentek.
– Hány alkalommal rendezték meg?
– Tízszer. És hogy miért hagytuk abba? Nagy lett a verseny, délelőttől kick-box és kiokushin karate verseny, este a fénypont, a BUDO kumite, amit ekkor még sehol sem csináltak az országban. Egyre nagyobb lett a show része, bemutatókkal, sztárfellépőkkel, komoly pénzdíjakkal, komoly megvilágítással, két napos felkészüléssel, óriási logisztikával, egyre nagyobb költségekkel. Az M1 televízió közvetített, az Eurosport is adott egyszer összefoglalót, ami akkor óriási dolognak számított. Túlnőtte magát és nem volt meg hozzá az infrastrukturális háttér. A régi gáláknak volt viszont egy nagyon fontos tényezője. Ennek a hatása, hogy a küzdőtéren két méteres sáv után közvetlenül ott tombolnak a szurkolók, és nem huszonöt méterről kémlelik, ki kicsoda, ez egy hihetetlen hangulatot biztosított. Naturális volt, kevés öltözővel, zsúfoltan, de szenzációs hangulatban. A végén viszont már nem az volt, aminek szántuk. Ráadásul elfogytak a makói versenyzők, az egyre nagyobb pénzdíjak hatására egyre nagyobb „nevek” jöttek, eltűnt a családias jelleg. A tizediket már csak azért rendeztük meg, hogy kerek számmal fejezzük be.
– Az aikido egyik vezető mestere Magyarországon. Hány klub és hány aikidoka tartozik felügyelete alá?
– Több országos szervezet létezik. Mi a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország vagyunk mint sportági szakszövetség, bár ez nem versenysport. Abban különbözik a legtöbb szervezettől, hogy vidékcentrikus: legtöbb klubunk vidéken van, különböző aikido iskolákból. 30 klub dolgozik nálunk, tagjai vagyunk az Európai Aikido Szövetségnek. A szövetség tavalyi éves közgyűlését Makón rendezték meg, öt évvel korábban pedig Hódmezővásárhelyen is volt. Tavaly ünnepeltük a japán-magyar hivatalos állami kapcsolatok 150 éves évfordulóját, erre alapoztunk egy nemzetközi aikido konferenciával. Most szeptemberben készülünk az ötödik konferenciára, de ez a járványhelyzet miatt nem lesz nemzetközi. Tavaly feltűnő volt, hogy amikor Magyarország bejelentkezett a közgyűlésre, több ország már nem is pályázott, ami egyfajta elismerést is jelent!
– Végezetül, 60 évesen, hat danos nagymesterként, mit tudna mondani a mai fiataloknak, miért érdemes akidózni?
– Nagyon nehéz kérdés! Amikor mi kezdtük, később pedig, amikor már tanítottuk, folyton azt magyaráztuk, hogy ez nem karate – mondtuk a magunkét, de egy idő után belefáradtunk. Most más a helyzet, Makón sokan élnek, akik tudják, mi ez, jártak hozzám edzésre, hiszen a fénykorban 63 gyerek volt ott edzésen a gyerekcsoportban. Az aikidót sokan ismerik tehát, amire a korai Steven Seagal filmek is rásegítettek. Ha valaki magához képest szeretne nagyobb teljesítményt felmutatni, akkor jó helyen jár. A legutóbbi székkutasi övvizsgán egy egyetemi tanár (!) vizsgázott 4.kyu-ra, egy 50 év feletti hölgy. Azt az elszántságot, munkát, ahogy dolgozott! Látszott rajta, hogy, amit csinál, az elsősorban nem a vizsgáztatónak fontos, hanem saját maga számára! Ueshiba O sensei, az aikido megalapítója mondta, hogy az aikido elsődleges célja önmagunk legyőzése. Ez tehát a cél, ennek eszköze pedig az aikido.
Forrás: Békés Megyei Harcművész Szövetség
-400x225.jpg)
