Indul a BRSE TV

2016. március 9. 16:34 | behir.hu

Új műsor kerül a 7.Tv képernyőjére a Közép-európai Liga döntőjére készülő röplabdás lányokkal.

 

Történetének legfontosabb mérkőzéseire készül a békéscsabai röplabdacsapat. A BRSE pénteken és szombaton a Közép-európai Liga négyes döntőjében lép pályára. Az alapszakaszt veretlenül első helyen záró viharsarki gárda pénteken 20 órától az elődöntőben a Vasas csapatával csap össze. A másik ágon két szlovén gárda a Maribor és a Ljubljana mérkőzik egymással. Soós Nikolett csapatkapitány elmondta, az idény elején a legjobb négy közé jutás volt a cél, most azonban már a végső sikert szeretnék megszerezni. Baran Ádám, az egyesület elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, együttműködési megállapodást írt alá a BRSE és a Békéscsabai Médiacentrum. A közös munka egyik kiemelt pontja a BRSE TV című magazin lesz. A szurkolók még közelebbről, új oldalukról is megismerhetik majd a csapat játékosait, betekinthetnek a kulisszák mögé, megtudhatják, hogyan zajlik a felkészülés a sorsdöntő összecsapásokra, és azt is, hogy a lányok mivel töltik a szabadidejüket két mérkőzés között.

- A műsorban lesznek exkluzív és szakmai hírek, illetve olyan bulvár jellegű témák is, amelyek a klub mindennapjait mutatják be. A szurkolók csak a játékosok egyik oldalát látják a pályán, de most lehetőség nyílik egy olyan terület felé, amelyre eddig nem volt alkalom. Már nagyon várjuk az első adást, nagy kihívásként tekintünk erre a projektre, de számunkra nem kérdés, hogy egy jó minőségű, előremutató és innovatív produktum születik majd - fogalmazott Baran Ádám, a klub elnöke.

Az első adást március 22-én 20 óra 20 perctől láthatják a nézők a 7.Tv műsorán.

FEL