Ideiglenesen nyílt meg a Dombegyház- Kisvarjas határátkelő

2017. február 18. 12:06 | Horváth Szabolcs

Történelmi pillanatot élhetett át az, aki szombaton Dombegyházon járt. Az ott található határátkelő Trianon óta nem volt nyitva a két ország között.

A hétvégén összesen 10 határátkelő helyet nyitottak meg a magyar-román 450 kilométeres határszakaszon. Olyan zsáktekepülések között létesül így kapcsolat, ahol eddig nem volt közvetlen közút hálózat. A határmenti települések vezetői azt mondják, nem csak az utazási idő rövidül, hanem ezzel a két ország közti kulturális, társadalmi kapcsolatok is erősödnek, amely pozitívan befolyásolja a gazdaság fejlődését is.

A kisvarjasi határátkelőt 1922-ben zárták le, így családokat választva el egymástól. 

– A családok, a rokonok, a barátok így már sokkal könnyebben el tudnak jutni egymáshoz, de a gazdaságélénkítő hatás is fontos. Dombegyház Aradtól 20 kilométerre fekszik és ott az ipari parkoknak még mindig nagy arányú munkaerőerőre lenne szüksége, amit ezek a települések el tudnak látni – fogalmazott Papp Attila, a romániai Nagyiratos polgármestere, aki hozzátette: ezután egyszerűbb lesz a kulturális programok megszervezésére. – Az a végcélunk, hogy itt folyamatosan nyitott határ legyen, hogy naponta reggeltől estig biztosított legyen az átkelés. A 21. században már elengedhetetlen, ezek a térségek összeköttetésben legyenek Romániával és ne legyenek nehezen megközelíthető zsáktelepülések – tette hozzá Nagyiratos polgármestere.

Simonka György, a térség országgyűlési képviselője, a FIDESZ békés megyei elnöke szerint valóban nagyon fontos a határnyitás gazdaságélénkítő hatása és a jövőbeni, még szorosabb együttműködés a települések között.

– Nagyjából öt éve kezdtünk ebbe a munkába, aminek rengeteg buktatója volt. Sokszor azt gondoltuk, nem épül meg ez az útszakasz. Volt, hogy a természetvédőkkel küzdöttük, volt, amikor az elemekkel, és amikor végre megépült hosszú hónapokon keresztül vártuk, hogy végre megnyíljon ez a határ. Egyértelműen az volt a fő célunk, hogy összekössük azokat az embereket, akik valamikor összetartoztak. – fogalmazott az országgyűlési képviselő. – Azokat a területeket, amelyek összetartoztak és ne a semmibe vezessen az út Budapestről és Bukarestből. De ma már sokkal súlyosabb kérdésekre is adhat választ ennek az útnak a megnyitása, hiszen jól tudjuk, hogy a migránshelyzet komoly gondot okoz egész Európának, Magyarországnak. Valamikor olyan útvonal volt itt, amit az embercsempészek használtak, hogy az embereket Nyugat- Európába tudják vinni. Az itt lakók pedig félnek az ismeretlentől, attól, hogy nem tudják ki, milyen szándékkal jön. Ezt meg kell oldani. És egy olyan határnyitással, ahol a határrendészet erősebb jelenléttel dolgozik majd, az biztonságérzetet fog adni az itt élőknek – tette hozzá.  

Simonka György arról is beszélt, hogy Brüsszel szigorítani fogja a menedékkérők átvizsgálását, átengedését valószínűleg már idén nyáron, a magyar-román határon is, ami akár négy-öt órás várakozó sorok kialakulását eredményezheti a legrosszabb esetben. Azt is közölte: bíznak benne, hogy a mostani Dombegyház- Kisvarjas határnyitással csökkenteni tudnak ezen a nyomáson.  

FEL