Idegenbeli siker az MTK ellen

2016. február 20. 19:18 | behir.hu

A női kézilabda NB I 18. fordulójában 32-29-es győzelmet arattak a csabai lányok az MTK otthonában.

A lila-fehérek a szombati összecsapás előtt nyolc idegenbeli mérkőzést vívtak a bajnokságban, de mindegyiket elveszítették. Ezt a rossz sorozatot akarták megtörni a csabaiak a születésnapos Szögi Tímea vezérletével. Az első félidő után még 13-13 állt az eredményjelzőn, azonban a második játékrészben tudott újítani Szabó Károly együttese és végül három góllal, 32-29-re diadalmaskodott. A csabaiak legeredményesebb játékosa Walfisch Mercédesz és Dajka Bettina volt, nyolc-nyolc góllal, míg Szögi Tímea öt találattal és végül győzelemmel ünnepelt.

A Békéscsaba ezzel ugyan maradt a 10. helyen a bajnokságban, de három pontra megközelítette a most legyőzött riválist. A lila-fehérek legközelebb február 27-én, szombaton a keleti rangadón, a Debrecen ellen lépnek pályára a városi sportcsarnokban.

FEL