Húsvétkor is közlekedjünk szabályosan és vigyázzunk értékeinkre

2019. április 19. 16:21 | Kovács Andrea

Húsvét közeledtével a rendőrség minden évben igyekszik felhívni az autóvezetők figyelmét az ittas járművezetés veszélyeire, amely növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Emellett arra is kérik a lakosságot, hogy csak ismerősöket engedjenek be a házba locsolkodni és zárják el értékeiket!

Az autóvezetők idén is fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatnak, amelyek legfőbb célja, hogy kiszűrjék a forgalomban azokat, akik ittasan ülnek volán mögé – hangsúlyozta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Vargáné Szombati Andrea hozzátette: a hosszú hétvégén sokan indulnak útnak, emiatt megnövekszik a forgalom. Fontos, hogy az autóvezetők fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok és a biztonsági előírások betartására.

A rendőrségi szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a húsvét nemcsak a közlekedés szempontjából jelenthet kockázatot. Arra kérik a lakosságot, ha hosszabb időre elutaznak, ne hagyják őrizetlenül házukat, lakásukat. Jelezte: locsolkodáskor is érdemes óvatosnak lenni, zárjuk be a kaput és csak olyan ismerősöket engedjünk ingatlanunkba, akiben megbízunk. Fontos az is, hogy a megtakarított pénzt, fontosabb értékeket ilyenkor inkább zárjuk el – emelet ki Vargáné Szombati andrae

További programok »

FEL