Hozta a kötelezőt a BRSE

2015. november 22. 18:38 | behir.hu

Alapvető célkitűzés volt a bajnoki címvédő BRSE számára a veretlenség megőrzése, az egykor sikeresebb időszakokat megélő TF ellen. A csabai lányok ugyan nem a szezon legjobb játékát produkálták, de behúzták a három pontot.

A vendégek kezdőjében Ilyés Bettina kapott helyet, Szakmáry Gréta kapott pihenőt. Bár az első pontot a TF szerezte, de a vendégek fokozatosan átvették a kezdeményezést és stabil előnyre tettek szert. Ebben a periódusban kiváló blokkteljesítmény és remek nyitások jellemezték a BRSE játékát, ezeknek is köszönhetően nem maradt el a szettgyőzelem. Tanja Matic-show vezette be a második etapot. A vendégek légiósa nyitott ászokat, illetve ütéseire sem volt ellenszere az egyetemistáknak, akik főleg a vendégek hibáiból gyűjtötték pontjaikat. Bár esett a színvonal, de csabaiak továbbra is domináltak. A TF csak kozmetikázni tudta az eredményt. A harmadik szett sorozatos nyitásrontásokkal kezdődött, belealudt a mérkőzésbe a BRSE, ezt megérezve belelkesedett az ellenfél és komoly küzdelem alakult ki. A vendégeknek kapaszkodniuk kellett, de végül rutinjuknak köszönhetően eldöntötték a mérkőzést, így őrzik makulátlan mérlegüket és első helyüket a tabellán.

Németh Lajos: Az első két szettben túlságosan is tiszteltük a bajnoki címvédő Békéscsabát, aztán a harmadikban már méltó ellenfelek voltunk.

Sasa Nedeljkovic: Ezen a mérkőzésen a győzelem volt a legfontosabb, a többit felejtsük el gyorsan.

TFSE – Linamar Békéscsabai Röplabda SE 0:3 (-12, -17, -23)

NB I-es női röplabda mérkőzés, Budapest, 100 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Nagy L.

TFSE: Neizer, Ostorházi, Molnár, Tóth E., Takács B., Hegedűs. Csere: Szabó (liberó), Kriegel, Kiss V. Edző: Németh Lajos

Békéscsaba: Tálas, Soós, Matic, Ilyés, Clement, Bodnár. Csere: Szpin (liberó) , Nagy V. Edző: Sasa Nedeljkovic

Az eredmény alakulása: 1. szett: 3:8, 5:14, 8:20. 2. szett: 5:7, 10:19, 8:20. 3. szett: 7:7, 15:15, 17:19.

Forrás: BRSE

FEL