Horgolt csibe jelzi az állomáson: hamarosan elérkezik a Húsvét

2022. április 6. 18:40 | Vári Bianka

Már hagyomány, hogy egy-egy ünnep alkalmával az egyik helyi kézműves csoport feldíszíti az Élővíz-csatorna melletti mozdonyt. Idén fonalból készült csibére esett a választás, de sok horgolt virág is színesíti a környezetet.

Egy helyi csoport évek óta horgolt takarókkal segíti a bentlakásos intézményekben lakó gyermekeket. Megyei vezetőjük, Szatmáriné Priskin Anita arról számolt be, hogy már több mint 4000 takarót juttattak el a rászorulóknak. A horgolást valamennyien önkéntes alapon végzik, azonban ennyiben nem merül ki a munkájuk. Évek óta fonalból készült, kézűves alkotásokkal díszítik fel a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar mozdonyát.

A szervezet vezetője elmondta: céljuk, hogy az emberek egy kicsit megálljanak, és elmosolyodjanak, valamint hogy lássák, mi mindent lehet készíteni, különféle anyagból. Például, ha egy pulóver kilyukad, és már nem tudják hordani, vagy megmaradt egy kis darab fonal, azt még fel lehet használni.

– Idén például azért is a csibére esett a választásunk, mert tavaly nyúl volt, és most fel tudtuk használni a nyúl a füleit. Abból csináltuk meg a csirke testét, és a tollak pedig, amiket körbe ráraktunk, azokat a szerelemvonatnál felhasznált szívekből alakítottuk ki – fogalmazott az ötletgazda.

A pályaudvar állomásfőnöke elmondta, hogy sokéves kapcsolat van a két szervezet között, így örömmel fogadta, amikor először megkeresték a horgolt díszek ötletével. Sós Imre hozzátette, hogy szeretik az egyedi, különleges megoldásokat, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy egy pillanatra felejtsék el a gondjaikat, és hangolódjanak az ünnepekre.

– És reméljük, hogy ezzel nemcsak ahhoz járulunk hozzá, hogy a városban élőknek egy kis színfoltot adjunk, hanem lehetőséget biztosítunk arra is, hogy az idelátogatók egy kirándulás alkalmával megnézzék a horgolt csibét a mozdonyon. Reméljük, hogy ezzel az egyéni kezdeményezéssel egy kicsit a városi turizmust is segíthetjük - mondta.

Kiemelte: érezhető, hogy az emberek értékelik a munkát is, amit az önkéntesek végeznek.

– Hiszen amikor itt díszítünk, és az emberek megállnak, megnézik az installációt, akkor dicséretet kapunk. Ez nagyon jó érzés. Sokaknak van igényük arra, hogy önzetlen munka árán tegyenek azért, hogy másoknak kicsit kedvet szerezzenek az ünnepekre – tette hozzá.

Az óriás horgolt csirke mellé 45 tulipánt is készítettek az alkotók. Az installációt közel két hétig lehet megtekinteni, Húsvét után pedig elbontják azt.

További programok »

FEL