Hivatástudatból végzik a legnehezebb munkát

2016. november 15. 16:55 | Zsíros András

A szociális szakma képviselői gyűltek össze Békéscsabán a Csabagyöngye Kulturális Központban a Szociális Munka Napja alkalmából. A rendezvényen, amelyet minden évben megtartanak, ezúttal is átadták a Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést.

A sérült előadókból álló Nemadomfel együttes teremtett különleges hangulatot a rendezvényen, ahol a szociális területen dolgozókat köszöntötték. Nyitó beszédében Szarvas Péter polgármester úgy fogalmazott, nehéz elmondani a társadalom többi tagja számára, milyen nehéz munkát végeznek a szakemberek a segítségre szorulók között, ezért szükség van az elismerésükre. Hozzátette, ezek az emberek hivatásszeretetből, felelősségérzettel dolgoznak, és mindent megtesznek azért, hogy a különböző területen lévő ellátottak, idősek, bölcsődések, szenvedélybetegek, hajléktalanok megkapják azt az ellátást, amire szükségük van ahhoz, hogy emberi módon tudjanak élni.

A hivatás szeretetét a díjazottak is fontosnak tartották. A 2000-ben alapított Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést idén Békéscsaba Közgyűlése Szente Bélánénak, a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthon nyugalmazott intézményvezetőjének, és a Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona kollektívájanak ítélte.

Szente Béláné méltatásában elhangzott: 1990-től végezte intézményvezetői szolgálatát a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthonban. Akkor 23 gondozottat látott el az intézmény, ami azóta szeretetszolgálattá bővült, s ma már a bentlakásos otthon mellett házi segítségnyújtás és támogatószolgálat, étkeztetés, tanyagondnoki szolgáltatás, idősek klubja és fogyatékos személyek nappali ellátása is kiegészíti a tevékenységet, s az ellátottak száma meghaladja a 250 főt. A gyönyörű környezetben álló szeretetotthonnak négy nagyobb épületfejlesztése volt az elmúlt két évtizedben. Az első három rekonstrukciót Kutyej Pál Albert akkori igazgatólelkésszel együttműködve sikerült megvalósítania. Ezekben az években teljes körű ellátást alakítottak ki saját konyhával, ételkiszállítással, diatetikai- és gyógytornász szolgáltatással. Eredményeként korszerű technikai és egészségügyi feltételek között működik a békéscsabai szeretetszolgálat. A negyedik beruházás egy új épület kialakítása volt 2014-ben, melybe a fogyatékosok nappali ellátása kerülhetett. Munkáját huszonöt éven át a békéscsabai és a megyéből ide költöző segítségre szorulók között végezte, otthont és közösségeket teremtve számukra, támogatva őket családi vagy napi gondjaik megoldásában és legnehezebb pillanataikban, mindig az ő érdekeiket szem előtt tartva. Az Evangélikus Egyház zsinatában 2000 és 2006 között képviselte a szeretetintézményeket, tagja volt az országos diakóniai bizottságnak, illetve presbiterként a békéscsabai gyülekezetben is ellátta a diakóniai felelős feladatkörét. 2012-ben a déli egyházkerület „Az év diakónusa” díjjal jutalmazta. Az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, az időskori aktivitás megőrzése érdekében kifejtett munkájának elismeréseként Balog Zoltán minisztertől 2015-ben az „Idősekért Díj” állami kitüntetést vehette át. 2015 decemberében, negyven év közszolgálati munka után, melyből egy negyed századot a szociális munka terén töltött el, vonult nyugállományba.

A Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona kollektívájának méltatása:

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata hozta létre 1999-ben a Csabai „Életfa” Nyugdíjasházat Működtető Közhasznú Társaságot. Az intézmény alapfeladata szociális ellátás elhelyezéssel volt. 2007 júniusi ülésén az Önkormányzat, mint a Csabai „Életfa” Kht. egyszemélyes tulajdonosa, arról döntött, hogy a Csabai „Életfa” Nyugdíjasházban megüresedő férőhelyeket általános szintű idősek otthoni férőhellyé kell minősíteni, és döntés született arról is, hogy a Csabai „Életfa” Kht. 2008. január 1. napjától a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás önálló költségvetési intézményeként működjön tovább. Ezt követően az intézmény több átalakuláson ment keresztül. 2014. július 1. napjától újra önálló költségvetési szervként működik a Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona néven. Az épület szép, kellemes környezetben található, rendezett udvarral, a tárgyi feltételek biztosítottak. Rendelkezésre áll éjszakai és nappali tartózkodásra, személyi tisztálkodásra, étkezésre, közösségi együttlétre, mentális gondozásra, egészségügyi ellátásra, továbbá a látogatók fogadására szolgáló helyiség. Az apartmanokban történő elhelyezésnél egy lakóra kb. 10 négyzetméter élettér jut, két illetve három fő elhelyezése esetén. Az idősek otthonában 22 m², 19 m² és 30 m²-es, egy, két és három személyes jól felszerelt apartmanokban laknak a lakók, részben saját bútorzattal, részben intézményi berendezéssel ellátottak a lakrészek. Az épület akadálymentesített.

Az intézményben 45 fő munkatárs dolgozik. Feladatuk az intézményben élő idősek segítése, ellátása, a fizikai, egészségi, pszichés állapotuknak és szociális helyzetüknek megfelelő komplex, személyre szóló teljes körű ellátás megvalósítása.

Céljuk, hogy az ellátásban részesülők az intézményben valódi otthonként éljenek és az ellátás során a személyes intimszféra megőrzése mellett ki-ki annyi és olyan segítséget kapjon a mindennapokban, amit állapota szükségessé tesz. Kulcsszavuk az emberi méltóság megőrzése.

Korszerű, hatékony, probléma-érzékeny, humánum dominanciájú ellátást biztosítanak a rászoruló idős emberek számára.

Külön figyelmet fordítanak a mentálisan hanyatló állapotú lakók ápolására, gondozására. Elősegítik, hogy emberi méltóságukat a lehető legteljesebb mértékben, a lehető leghosszabb ideig megőrizzék. Az emberi viszonyok tudatos szervezése, erősítése (lakók egymás között, lakók és dolgozók között) az emberséges, szeretetre építő élettér biztosítása az intézményi munka meghatározó eleme. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakók minél tovább megőrizzék fizikai és szellemi aktivitásukat.

Az intézmény munkatársai tudják, hogy a segítségre, támaszra vágyó emberekkel való foglalkozás, törődés az élet legnehezebb, de egyben legnagyszerűbb feladata. Hivatásukat felelősségteljesen, áldozatkészen, nagy szakmai alázattal és hozzáértéssel gyakorolják. A mindennapi feladatok ellátása mellett szeretettel, törődéssel ajándékozzák meg a lakókat.

Az intézmény munkatársai:

Nyugalmazott intézményvezető: Polonkai Istvánné
Megbízott intézményvezető: Such Tamara
Intézményvezető ápoló: Molnár Tibor

Továbbá:

  1. Amariné Szász Eszter
  2. Antal Zoltánné
  3. Bohus Krajó Mátyás Györgyné
  4. Bürüsi Zoltán
  5. Döményné Hatala Hajnalka
  6. Feketéné Lévai Zsanett
  7. Gulyásné Petrovszki Brigitta
  8. Horváthné Kovács Zsuzsanna
  9. Jánoska Tiborné
  10. Kántor Éva
  11. Katonáné Tóth Mónika
  12. Kotroczó Erzsébet
  13. Kucsera Ildikó
  14. Machlik Zoltán
  15. Maján Erika
  16. Mező László
  17. Nagy Lászlóné
  18. Németh Andrásné
  19. Raduly Lászlóné
  20. Rák Irén
  21. Sette István
  22. Solymosi Lászlóné
  23. Szabó Éva
  24. Terjék Enikő
  25. Tyetyákné Besze Andrea
  26. Vasasné Csaba Margit
  27. Veres Andrásné
  28. Zelenákné Nagy Erzsébet
  29. Zoltánné Erdei Anikó

Valamint:

  1. Bokor-Fekete Józsefné
  2. Bondár Brigitta
  3. Csapóné Turzó Margit
  4. Farkasné Ádám Krisztina
  5. Fodor Károly
  6. Gregovics Gáspár
  7. Horváth Szilvia
  8. Kis Pál Lászlóné
  9. Kiss István
  10. Kiss Istvánné
  11. Németh Erika
  12. Tüdős József Sándorné

Herczeg Tamás tanácsnok pohárköszöntőjében úgy fogalmazott, a szociális munka igen sokrétű feladatot teljesít Békéscsabán. „Sok-sok féle baj leselkedik ránk az életünk során. És hogyha ott van egy segítő kéz, ott van egy intézmény, egy civil szervezet, akkor talán könnyebb az életünk, amikor bajba jutunk. Sokféle területen dolgoznak szociális munkások. Mi igyekeztünk most is a legjobbakat választani” – mondta a politikus.

A városvezetők úgy látják, kiváló munkatársakkal dolgoznak együtt, de az infrastruktúrában vannak még mit tenni. Így például a soron következő közgyűlésen a hajléktalan-ellátással kapcsolatos fejlesztések is napirendre kerülnek majd.

FEL