Hétvégenként mindenki előtt nyitva áll a Belvárosi iskola uszodája

2016. szeptember 29. 10:42 | Mikóczy Erika

Többen keresték meg Békéscsaba önkormányzatát azzal, hogy hétvégenként szívesen vennék igénybe a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium uszodáját. A lakosság kérésére mostantól erre is lehetőség nyílik.

Bíró Csaba, a közművelődési-, ifjúsági-, oktatási-, és sportbizottság elnöke az uszodában elmondta, fontos számukra a szabadidős sporttevékenység segítése is, ezért megnézték, hogyan tudnák teljesíteni a lakosok kérését. Igyekeztek forrást elkülöníteni arra, hogy az uszoda hétvégén is nyitva lehessen és fogadja a vendégeket. Erre év végéig sikerült megoldást találniuk, de javaslatot tesznek arra, hogy a jövő évi városi költségvetésben már szerepeljen az ehhez szükséges forrás. Most az ünnepnapok kivételével minden szombaton és vasárnap 15 órától 19 óráig használhatják az érdeklődők az uszodát, ráadásul októberben díjmentesen.

Szilágyi Tibor, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője beszélt arról, hogy a korábbiakban már volt hétvégi nyitva tartás az uszodában, azonban anyagi okok miatt ezzel le kellett állni, örömmel fogadta a mostani lehetőséget. Mivel hétvégi nyitva tartásról van szó, ez a diákok mindennapjait nem befolyásolja, más programokkal nem ütközik, viszont a lakosságnak egy nagyon jó alkalom a sportolásra, kikapcsolódásra. Beszélt arról is, hogy intézményükben a tízedik évfolyamig minden tanuló számára biztosított az úszás lehetősége és az úszásoktatás, és a következő tanévtől alsó tagozatban úszó osztályok indítását is tervezik majd.

A Békéscsabai Előre Úszóklub vezetőedzője, Lázár Olga hozzátette: a Belvárosi Uszodában fejlesztették a víztisztító-berendezést. Korábban az úszók panaszkodtak arra, hogy túl klóros volt a víz, ezt azonban egy UV-fényes víztisztító-berendezés beszerelésével sikerült megszüntetni. Így a gyerekeket és hétvégén a város lakosait is nagyon jó minőségű víz várja az uszodában.

 

FEL