Hétfőn mutatják be Corvus-Kora Róbert új panorámaképét

2017. április 14. 13:46 | Varga Diána

Elkészült hetedik panorámaképével Corvus-Kora Róbert. A Golgota című mű leleplezése húsvét hétfőn, a Békés megyei Lőkösháza művelődési házában lesz.

 

Corvus-Kora Róbert az MTI-nek elmondta, hogy a 4,5 méterszer 9 méteres képet hagyományos technikával, lenvászon alapra felvitt olajfestékkel festette. A Golgota című kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor Jézust keresztre feszítik, és épp kileheli a lelkét.

Mint a művész kiemelte, alapos kutatómunka előzte meg a festést, többször elolvasta János és Lukács evangéliumát, amelyek a legalaposabban szólnak Jézus kínhaláláról. Járt Jeruzsálemben is, a Gecsemáné-kertben és a Via Dolorosán.

A panorámakép közepén három kereszt van, a középsőn Jézus. A jobbján elhelyezkedő lator testének színvilága a megtisztulást és az örökkévalóságot szimbolizálja; míg a balján elhelyezkedő lator ábrázolása már a halált vetíti előre - tette hozzá a művész.

Corvus-Kora Róbert elárulta, hogy a hét panorámakép közül ezt készítette el a legnehezebben, Jézus alakját többször újrafestette.

Mint mondta, nagy hatással volt rá Mel Gibson A Passió című filmje, így húsvét hétfőn a filmből bejátszott részletre leplezi le Bajnai Beke István kanonok, battonyai plébános a művet.

Az alkotó korábban hat nagyméretű panorámaképet festett már. 1996-ban készült el a Honfoglaló magyarok, 2000-ben az István megkoronázása, 2008-ban a Királyválasztás, 2011-ben a Holokauszt, 2013-ban a Periklész kora, két évre rá pedig az Imperium Romanum.  2020-ra, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára Trianonról készítené nyolcadik panorámaképét, amely azonban nem politikai jellegű festmény lenne. 2023-ra Attila legendájával foglalkozna, a tizedik, és egyben utolsó panorámafestménye pedig a jövő generációnak szólna, az erőszak, a korrupció ellen emelné fel hangját.

Corvus-Kora Róbert elmondta: szeretné, ha a jövőben panorámaképei egy nagy, csaknem ezer négyzetméteres körteremben lennének kiállítva. Szerinte körülbelül 200 millió forintból lehetne kialakítani a bemutatóhelyet, amelyet támogatásból szeretnének finanszírozni. Helyszínként egy turisztikailag forgalmas városban gondolkodik, mint mondta, Békés megyében Gyula lenne alkalmas a célra.

A Golgota egy hónapig Lőkösházán, majd várhatóan a Csaba Centerben lesz látható.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL